2009. július. 28. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 28. 12:48 Itthon

Vizsgálat a siófoki élménymedencéből kimentett kisfiú halálának ügyében

Rendőrségi vizsgálat indult kedden egy 4 éves taksonyi kisfiú halálának ügyében; a gyereket egy siófoki fürdő élménymedencéjéből mentették ki a múlt héten, sikerült őt újraéleszteni, de öt nappal később életét vesztette - tájékoztatta Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

A gyerek július 19-én 17 óra körül esett ismeretlen körülmények között a fürdő 120 centiméter mély élménymedencéjébe, ahonnan egy fürdővendég mentette ki, majd segítséget hívott. A mentőszolgálat szakembereinek sikerült újraéleszteniük a kisfiút, akit ezután kórházba szállítottak, de az orvosi segítség ellenére a gyerek július 24-én, múlt pénteken meghalt. Mivel a baleset összefüggésbe hozható a gyermek halálával, gondatlan emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.