2009. július. 25. 13:53 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 25. 14:41 Itthon

Aquaworld: a vizsgálat jövő héten lezárul, az engedélyek megvannak

Az Aquaworld élményfürdő minden szükséges és előírás szerinti engedéllyel rendelkezett és rendelkezik - közölte a jövő hét elején lezáruló belső vizsgálat részeredménye alapján Kelecsényi Ágnes, a cég marketing és értékesítési igazgatója.

Az újpesti élményfürdő szörfmedencéjénél két nappal korábban egy 9 éves kisfiú életét vesztette. "Az Aquaworld Zrt. belső vizsgálata a jövő hét elején lezárul, ennek végeredményéről csak ezt követően tud az üzemeltető nyilatkozni. Ugyanakkor a vizsgálat eddig biztosan mondható részeredménye, hogy az élményfürdő minden szükséges és előírás szerinti engedéllyel rendelkezett és rendelkezik" - olvasható a közleményben.
   
A szörfmedence skót gyártója a napokban megérkezik és a hatóságok, illetve az üzemeltető rendelkezésére áll minden szükséges dokumentációval, amely fényt deríthet a tragédia körülményeire - közölte az Aquaworld.
   
A tragédia után a létesítmény a szokásosnál is szigorúbb ellenőrzési protokoll elvégzése után nyitott ki. Az úszómesterek és animátorok minden élményelemet a szokásosnál is többször kipróbáltak. A szörfmedence változatlanul zárva tart, s ez a hatósági, belső és műszaki vizsgálatok együttes és megnyugtató lezárásáig bizonyosan így marad - írta Kelecsényi Ágnes.
   
"Legmélyebb együttérzésünkről biztosítjuk a pótolhatatlan veszteséggel és fájdalommal küzdő családot; igyekszünk minden anyagi és erkölcsi támogatást megadni nekik" - közölte az Aquaworld Zrt.
   
A BRFK halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást - mondta a BRFK sajtóügyeletese. A műszaki szakértő vizsgálja többek között a szörfmedence állapotát. A nyomozás kiterjed arra is, hogy a medencét milyen feltétellel használhatták a látogatok, például volt-e  életkorhoz, vagy a testmagassághoz kötve - mondta Pap Judit. Hozzátette: az élményfürdő területén több helyen vannak térfigyelő kamerák, így a teljes belső, illetve külső tér megfigyelhető. A rendőrség vizsgálja az Aquaworld szörfmedencéjét figyelő kamera felvételeit. A tanúk meghallgatása folyamatosan zajlik.
    
A Blikk szombaton azt írta: "a kazettán, amelyet átadtak a rendőrségnek, látható, ahogy beindul a félóránként üzemelő szörfmedence vízforgatója. Felcsapnak az első hullámok, amit a kisfiú a medence szélén állva csodál. Mindössze egyetlen lépést tesz, szerencsétlenségére éppen az aknatetőre, amit váratlanul megemel a hömpölygő víz. A fedő megbillen, és egy szempillantás alatt eltűnik a kisfiúval együtt. Az alig egy méterre álló fürdőmester azonnal lekapcsolja a berendezést, és keresni kezdi az eltűntet. A fürdőzők közül sokan beugranak a vízbe. Nagyjából ez látható a megrázó felvételeken, amit most a nyomozók másodpercről másodpercre elemeznek". A Blikk szerint az Aquaworld vezetősége arra gyanakszik, hogy "a baleset az aknafedél anyagának idő előtti elöregedése miatt történt".   

A halálos balesetről szólva Madaras Gábor, az egyik mutatványos berendezések minőségtanúsítványának kiállításával foglalkozó cég vezetője az MTI-nek korábban annyit mondott: az eddigi információk alapján feltehetően emberi mulasztás történt, mert ha rendesen rögzítették volna annak a szerelőaknának a fedelét, amely miatt a tragédia történt, akkor a kisfiú nem zuhanhatott volna bele, és nem vesztette volna az életét.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.