„Az október 23-i népfelkelés ellenforradalomba torkollott” – ezt a néhány hete még „hivatalos” álláspontot a válaszadóknak mindössze 2 százaléka tette magáévá. Amikor röviden meg kellett nevezniük az 56-os „eseményeket”, a válaszadók közel kétharmada állította, hogy az elmúlt években nem változott a véleménye. A sok ellentmondásos és nemegyszer zavaros meghatározás mellett a válaszadóknak három markáns típusa különböztethető meg. 26 százalékuk forradalomnak tekinti az 56-ban történteket (s ezek kétharmada állítja, hogy mindig is így gondolta); másik negyedrészük ma azt mondja, hogy 56-ban népfelkelés volt (ezek többsége is igyekszik változatlannak feltüntetni a véleményét); végül a budapestiek 12 százaléka úgy nyilatkozott, hogy korábban is úgy gondolta, és ma is azt vallja, hogy ami 1956 őszén történt, az ellenforradalom volt.

Ha hihetünk az „önvallomásoknak”, nem is olyan régen még az emberek egyharmada tartotta 1956-ot egyértelműen ellenforradalomnak. Ezeknek ez idő szerint csak 38 százaléka ragaszkodik eredeti álláspontjához, 40 százalékuk viszont ma már népfelkelésnek, 35 százalékuk forradalomnak, 6 százalékuk pedig egyszerűen felkelésnek minősíti az akkor történteket.

A felmérés körülményei

Beck László, Erdősi Sándor, Hann Endre, Tímár János és Vásárhelyi Mária a 300 főre kiterjedő felmérés során 276 értékelhető interjút készített június 6–10. között. A válaszadók nem, életkor, iskolai végzettség szerint a főváros lakosságát reprezentálták. A kutatáshoz anyagilag az Aladin Filmstúdió, az Állami Biztosító és az Innomark Marketing-Tanácsadó-Fejlesztő Vállalat is hozzájárult.

Az 56-tal kapcsolatos véleményeltérések az egy-két szavas címkézésnél jobban felderíthetők bizonyos, markáns álláspontok társadalmi elfogadásának vagy elutasításának vizsgálatával. Hat ilyen „előregyártott” kijelentés szerepelt a kérdőívben, s az ezekre adott válaszok, két egymással ellentétes, jól elkülöníthető csokorba rendeződtek. Az első három vélemény ahhoz az ítélethez kapcsolódik, amely 1956-ot forradalomnak minősíti; a további három pedig ahhoz, amely ellenforradalomnak. E kérdéskörben a legélesebb választóvonal az MSZMP-tagok és a pártonkívüliek között húzódik: az előbbiek ma még sokkal hajlamosabbak a három évtizeden át képviselt, az ellenforradalmi minősítést implikáló nézetek elfogadására, s azzal ellentétes nézetek elutasítására. Ezt a tényt mintegy keresztbemetszi egy másik jelenség: akik magukat a politika iránt érdeklődőnek vallják, inkább teszik magukévá 56 pozitív értékelését.

A budapestiek közel fele tudja, hogy Nagy Imre kommunista párttag volt, s ugyanennyien azt is, hogy 56 őszén a miniszterelnöki posztot töltötte be. Mind össze egyötöd azok aránya, akik nem rendelkeztek ezekkel az alapvetőnek mondható ismerétekkel sem.

A budapestiek közel háromnegyede szerint Nagy Imre tisztességes ember, 51 százaléka szerint jó politikus volt. Senki sem mondta azt, hogy ne lett volna tisztességes, és csak 13 százalék vélte úgy, hogy nem volt jó politikus. Kevesebb mint egynegyedük nem tudott válaszolni az ezt firtató két kérdésre Egy harmadik kérdésben viszont erő teljesen megoszlottak a vélemények: a budapestiek fele szerint meghatározó szerepe volt 1956-ban, egyharmaduk szerint éppen ellenkezőleg, csak sodródott az eseményekkel.

A három kérdés együttes elemzést három domináns véleménykülönbség együttest mutatott ki (az itt nem tárgyalt válaszkombinációk hiányosak voltak és erősen szóródtak). A megkérdezettek több mint negyede egyértelműen pozitív véleményt formált Nagy Imréről: szerintük tisztességes ember és jó politikus volt, aki meghatározó szerepet játszott az események alakulásában. A második legelterjedtebb véleményegyüttes szerint tisztességes ember és jó politikus volt, de 56-ban csak sodródott az eseményekkel. Így vélekedett a megkérdezettek 15 százaléka. A harmadik véleménytípusba 14 százalék tartozik. Szerintük meghatározó szerepet játszott 56-ban, azt azonban, hogy jó politikus volt-e, nem tudták eldönteni. Az utóbbiak egy része kitérő választ adott arra is, hogy tisztességes ember volt-e Nagy Imre.

A választható állítások 1956-ról*

	Egyetértők (a megkérdezettek százalékában)
1956-ban a felkelők joggal fogtak fegyvert az ország függetlenségéért	67
1956-ban a magyar nép túlnyomó többsége a Nagy Imre-kormány mögött állt	57
A Rákosi-rendszernek csak egy fegyveres felkelés vethetett véget	55
1956-ban veszélybe került Magyarországon a néphatalom	43
A Varsói Szerződésből való kilépés egy újabb világháború veszélyét idézte föl	19
Indokolt volt a szovjet csapatok november 4-ei beavatkozása	14

*Egyidejűleg több állítás is választható volt.

Míg a Nagy Imrét maradéktalanul méltató első véleménycsoport inkább a pártonkívülieket jellemezte, addig a második inkább a párttagokat. Az életkor növekedésével emelkedik a fenntartást hangoztatók aránya, ami arra utal, hogy minél felnőttebb fejjel élte meg valaki” 1956-ot, annál valószínűbb, hogy Nagy Imre akkori szerepét kritikusabban ítéli meg. Az ismeretek pontosabbá válása is árnyalja a Nagy Imréről kialakult képet. Azok körében, akik a kérdőív elején szereplő, a tényanyag ismeretét felvezető, úgynevezett ellenőrző kérdésekre elfogadható feleletet adtak, gyakoribb az a vélemény, hogy csak sodródott az eseményekkel, és nem volt jó politikus. A nőkre, az iskolázatlanabbakra és – érthető módon – a fiatalokra másoknál jellemzőbb volt a bizonytalanság: annak megválaszolásában: jó vagy rossz politikus volt-e Nagy Imre.

Nagy Imre halálraítélésével ma az erről véleménnyel rendelkezők 1 százaléka ért egyet. Az emberek 20 százaléka szerint büntetést érdemelt volna, de nem lett volna szabad halálra ítélni. A döntő többség (74 százalék) szerint viszont egyáltalán nem kellett volna bíróság elé állítani. A 40 év alattiak és a párttagok között többen vannak, akik valamilyen büntetést indokoltnak tartottak volna. Az e kérdésben elfoglalt álláspont – természetesen – szorosan összefügg 56 megítélésével. A megkérdezettek 19 százaléka szerint bíróság elé kellene állítani azokat, akiknek szerepük volt Nagy Imre és társai elítélésében. Minden második válaszadó viszont elegendőnek tartaná, ha ezek soha többé nem vállalhatnának politikai szerepet. Egyötödük szerint pedig „nem kellene megint felelősségrevonásba kezdeni”. A férfiak közül többen helyeslik a szigorú felelősségrevonást, míg a nőkre jellemzőbb, hogy elleneznek mindenféle büntetést. Szigorúbbak a 30 évnél fiatalabbak, mint az idősebbek, a pártonkívüliek, mint az MSZMP tagjai. A középső megoldás helyeslése a diplomások, a középkorúak és a férfiak körében volt a legelterjedtebb.

A Nagy Imre kivégzését jelentő döntést az emberek 89 százaléka legalábbis részben, 38 százalékuk viszont kizárólag szovjet döntésnek tulajdonította. Azt a véleményt, hogy ez lényegében a magyar vezetés döntése lett volna, a budapestiek mindössze 6 százaléka osztotta. A 41 évesnél idősebbek, a diplomások és a férfiak körében elterjedtebb az a vélemény, hogy a halálos ítélet kizárólag szovjet döntés volt.

Azt, hogy a politikai vezetés kezdeti vonakodás után végül is hozzájárult a volt miniszterelnök és a vele együtt kivégzettek mostani ünnepélyes eltemetéséhez, a megkérdezettek négyötöde a vezetésre való nyomás következményének tekinti. Ezt a véleményt elsősorban a férfiak, a fiatalok, az iskolázottak és a pártonkívüliek vallják magukénak. Csak az emberek 15 százaléka gondolja úgy, hogy a vezetés önszántából járult hozzá. Azt a politikai nyomást, amely a vezetés magatartását ebbe az irányba befolyásolta, a legtöbben a közvéleménynek (59 százalék), ennél nem sokkal kevesebben a politikai ellenzéknek (46 százalék), s legkevesebben a pártonkívülieknek tulajdonítják (12 százalék).

Nagy Imre ravatala a Hősök terén 1989. április 16-án © Bánkuti András

Ahogy közeledik a kivégzettek évfordulója, mindenki, aki politikai tényezőnek tekinti magát, igyekszik hallatni a hangját. A kérdezetteknek a lehetséges (és gyakran elhangzó) nézetek választékából kiragadott 8 állításról kellett véleményt formálniuk. A vélemények három jellegzetes nyalábba rendeződtek. Az első lojális és bizakodó véleményirány szerint a temetés és annak engedélyezése azt mutatja, hogy az MSZMP képes tanulni a saját hibáiból, a vezetés kézben tartja az eseményeket és Nagy Imre politikáját kívánja folytatni. Másodikként azok a nézetek találkoztak össze, amelyek egy távolságtartóbb és szkeptikusabb véleménynyalábot alkotnak: a temetésen való részvételével a politikai vezetés ki akarja fogni a szelet az ellenzék vitorlájából. Ugyanakkor e szerint a véleménynyaláb szerint a temetést fel akarja használni az ellenzék és a különböző, az MSZMP-n belüli irányzatok is; az előbbi a politikai vezetés elleni, az utóbbiak pedig az egymás elleni küzdelem eszközeként. A harmadik véleményiránnyal egyetértők magától a játszmától látszanak elhatárolni magukat: szerintük a temetéssel a kormányzat el akarja terelni a figyelmet az ország problémáiról, miközben az nem jelent többet: mint hogy Nagy Imréék is megkapják a minden embert megillető végtisztességet.

A választható állítások a temetésről*

	Egyetértők (a megkérdezettek százalékában)
A politikai vezetés a temetésen való részvételével ki akarja fogni a szelet az ellenzék vitorlájából	50
A temetést az ellenzék a jelenlegi vezetés elleni küzdelem eszközeként használja	49
A temetés azt bizonyítja, hogy a párt képes tanulni a saját hibáiból	48
A temetést a párton belüli irányzatok az egymás elleni harc eszközeként használják	46
A temetés nem jelent többet, mint hogy Nagy Imréék is megkapják a minden embert megillető végtisztességet	40
A temetés engedélyezése azt mutatja, hogy a politikai veze-tés kézben tartja az eseményeket	38
A temetéssel a politikai vezetés el akarja terelni a figyelmet az ország problémáiról	35
A temetés azt mutatja, hogy a Jelenlegi vezetés Nagy Imre politikáját akarja folytatni	19

*Egyidejűleg több állítás is választható volt.

A lojális-bizakodó véleményekkel leginkább az MSZMP tagjai, míg a távolságtartó-szkeptikus véleményekkel leginkább a férfiak értettek egyet. Arra viszont a felsőfokú iskolai végzettségűekben van a legnagyobb hajlam, hogy ne fogadják el a harmadik típusú állításokat. A temetésnek nemcsak magánemberi, hanem politikai-történelmi jelentőséget is tulajdonítanak. Úgy gondolják, hogy a temetésen való részvételével a politikai vezetés nem csupán a figyelmet kívánja elterelni az ország más problémáiról.

Ha politikai játszma, akkor elképzelhető, hogy az eddig szigorú tabuként kezelt kivégzésekről való nyilvános megemlékezés egyesek számára előnyös, másoknak hátrányos lehet. Arra a kérdésre, hogy kiknek nagy- és kiknek kismértékben vagy egyáltalán nem előnyös, a budapestiek azt válaszolták, hogy az ünnepélyes temetés mindenekelőtt az ország nemzetközi megítélése szempontjából kedvező. A válaszadók szerint viszonylag nagy előnye származhat a temetés megrendezéséből az ellenzéki szervezeteknek és a párton belüli reformereknek, jóval kevesebb a jelenlegi politikai vezetésnek, s a legkevesebb az úgynevezett egyszerű embereknek.

Az előnyök megítélésében két fő irány ismerhető fel. Az egyikben az ellenzék és a párton belüli reformerők, a másikban pedig az átlagemberek és a politikai vezetés számára, valamint az ország nemzetközi megítéléséből adódó előnyök járnak együtt. A két fő véleményirány szerint a Nagy Imre-temetés a változásokat szorgalmazó és a stabilitásban érdekelt erőknek is a javára válhat. Valószínűleg ezért látszik sokak számára olyan fordulópontnak, amely után az ország belső politikai viszonyai jelentősen megváltozhatnak.

A megkérdezettek 69 százaléka egyetért azzal, hogy „az ország mai problémái is csak akkor oldhatók meg, ha őszintén szembenézünk a múltunkkal”, 24 százalékuk szerint „a múlt bolygatása helyett inkább a mai tennivalókkal kellene foglalkozni”. A történelem őszinte feltárása mellett állást foglalók aránya a nők és a magasabb iskolai végzettségűek között volt magasabb.

Azt, ha az ország mai válságáért felelősöket bíróság elé állítanák, a megkérdezettek 17 százaléka vélte a válság megoldását előremozdító lépésnek. 41 százalékuk szerint ehhez elég lenne a vezető pozíciókból való eltávolítás is, alig egyharmaduk pedig a megbocsátást látná megfelelőnek. (Egytizedük nem tudott válaszolni.) A békülékenyebb megoldás mellett az átlagnál ritkábban voksoltak a 30 évnél fiatalabbak és a pártonkívüliek. Azt, hogy a felelősséggel kapcsolatban milyen megoldást támogatnak az emberek, nem befolyásolja, hogy az előző – talán kissé mesterkélt – szembeállítás során a múlt őszinte feltárását vagy a mai problémákra való összpontosítást tartották-e előbbrevalónak: mindkét álláspontot képviselők azonos arányban szerepeltek a bírósági eljárást, a felelős ve-zetők elmozdítását, illetve a megbocsátást szükségesnek ítélők között. Ez azt jelenti, hogy a dolgok tisztázásának igénye az emberek gondolkodásában nem azonos a felelősségrevonással.

A felelősök valamilyen megbüntetését szükségesnek tartók inkább érzik úgy, hogy többségi véleményt képviselnek, mint azok, akik szerint inkább a megbocsátás lenne célravezető. A felelősök bíróság elé állítását szükségesnek ítélők 81 százaléka, a vezető pozíciókból való eltávolítást kívánók 78 százaléka véli többséginek a saját véleményét, míg a megbocsátóknak csak 47 százaléka gondolja ugyanezt.

Mindhárom csoport – ha eltérő arányban is – azt várja a temetéstől, hogy utána a hozzájuk hasonlóan vélekedők száma fog gyarapodni. A bírósági megoldást szükségesnek ítélők 68 százaléka, az enyhébb büntetést elegendőnek tartók 48 százaléka, a megbocsátóknak pedig 59 százaléka számít saját táborának gyarapodására.

A felmérés idejére a budapestiek közül szinte mindenki tudta, hogy június 16-án nemcsak zártkörű gyászszertartásra, de nyilvános megemlékezésre is sor kerül, s döntő többségük az esemény színhelyét, a Hősök terét is pontosan meg tudta jelölni. A megkérdezett budapestiek 12 százaléka mondta azt, hogy tervei szerint elmegy a megemlékezésre; 69 százalékuk határozottan úgy gondolta, hogy nem lesz ott; 6 százalékuk pedig még nem döntött. (A fennmaradó 13 szá-zalék azokat fedi, akik nem tudtak a temetésről, vagy csupán nagyon pontatlan, hiányos információkkal rendelkeztek róla, a felmérés időpontjában.) Ezekből az adatokból csak óvatosan lehet következtetni a tényleges részvételre: a statisztikai hibahatárt figyelembe véve a felnőtt budapesti lakosság mintegy 12-18 százalékának a jelenlétére lehet számítani. A felutazó vidékiekkel és a 18 évesnél fiatalabbakkal is számolva, 200 ezresnél nagyobb tömeg valószínűsíthető június 16-ra a Hősök terére.

Úgy tűnik, a temetésen való részvétel kérdésében az MSZMP-tagok a leghatározottabbak. A válaszadók között az övék volt az egyetlen olyan csoport, ahol mindenki döntött: 10 százalékuk ott akar lenni, 90 százalékuk pedig nem. Egyébként pedig az, hogy milyen elhatározásra jutott valaki a megemlékezésen való részvétel ügyében, nem igazán az olyan szokványos, jól megragad ható ismérvekkel függ össze, mint amilyen a nem, az életkor vagy az iskolai végzettség. Az elhatározásba sokkal inkább belejátszik az 1956-hoz való általános viszony, az akkori események értelmezése. Azok, akik 1956-ot forradalomnak, jogos fegyveres felkelésnek tekintik, akik úgy tudják, hogy Nagy Imre élvezte a nép többségének a támogatását, és akik indokolatlannak tartják az akkori szovjet beavatkozást, bármely társadalmi réteghez tartozzanak is, másoknál nagyobb valószínűséggel lesznek ott a Hősök terén.

A megkérdezett budapestiek 58 százaléka vállalkozott arra is, hogy számszerűen megbecsülje, hányan lesznek a Hősök terén: a résztvevők számát a válaszadók 170 ezerre tették. Konkrét – de számok nélküli – nagyságrendekről (sok, kevés, többezer, több százezer stb.) 28 százalék beszélt, míg a többiek semmilyen becslésre nem vállalkoztak. A várható tömeg becslése ugyanúgy összefügg az eseményekről való tájékozottsággal és azok iránti érdeklődéssel, mint a részvételi szándék. Akik pontosabban tájékozottak a megemlékezés tartalmáról (például tudják, hogy Nagy Imrén kívül név szerint kiket fognak még eltemetni), illetve akik közelebb állnak ahhoz, hogy forradalomként fogják fel az akkori eseményeket, nagyobb tömegre számítanak, mint a többiek.

Kétségtelen, hogy az elmúlt hetekben a megemlékezés előkészületeit némi szorongás is övezte. És bár a budapestiek háromnegyede arra számít, hogy az ünnepség csendes kegyeletadás lesz, és csak 17 százalékuk gondol zajos demonstrációra, a megkérdezettek 41 százaléka tart attól, hogy rendbontásra is sor kerülhet. Az átlagnál kevésbé félnek ettől a felsőfokú végzettségűek. Az egykori események értékelése is belejátszik a mai aggodalmakba: azok, akik számára 1956 a tiszta forradalmat jelenti, ma is kegyeletteljes, atrocitásoktól mentes megemlékezésre számítanak; inkább azok tartanak szélsőséges megnyilvánulásoktól, akik 56 októberével kapcsolatban is elsősorban a negatívumokat hangsúlyozták. Az már az előzőekből is következik, hogy a temetésen részt venni szándékozók másoknál kevésbé tartják elképzelhetőnek a rendzavarást, s döntő többségük a gyászszertartás békés lefolyására számít.