2009. május. 27. 13:28 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 27. 13:30 Itthon

Kiraboltak egy postást, de működött a festékpatron

Kiraboltak egy postást a Borsod megyei Ózdon; a biztonsági festékpatron működésbe lépett és pirosra színezte a kézbesítőnél lévő pénzt, sőt feltehetően az elkövetőket is - közölte a rendőrség.

A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint a postai alkalmazott kedd délelőtt Ózd belterületén közlekedett szolgálati segédmotoros kerékpárjával, amikor melléhajtott egy személygépkocsi, az autó lehúzott ablakán keresztül a kézbesítőt feltehetően gázspray-vel lefújták, aki emiatt elesett a járművel.

Az elkövetők ezt követően leállították az autót, majd bántalmazni kezdték a sértettet. Táskáját átkutatták, abból nagyobb mennyiségű készpénzt tulajdonítottak el, majd elmenekültek a helyszínről. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az eljárás során megállapították, hogy a pénz erőszakos elvétele során a biztonsági piros festékpatron működésbe lépett, megszínezve a pénzt és feltehetően az elkövetőket is. A tetteseket és zsákmányukat nagy erőkkel keresi a rendőrség. Az ózdi rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.