2009. május. 26. 17:49 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. május. 27. 16:28 Itthon

Fidesz-MSZP: 71-17

A Fidesz utoljára a 2008 márciusi népszavazás során tudta olyan mértékben mozgósítani és növelni szavazótáborát, mint a mostani EP-kampány hajrájában. A Századvég és a Forsense legfrisebb felmérése szerint tovább nőtt a két nagy párt közötti támogatottsági különbség.

Az általános közhangulat hónapok óta mélyponton van, de ez nem jár együtt a szavazói hajlandóság csökkenésével. Az elmúlt hónaphoz viszonyítva gyakorlatilag nem változott a biztos szavazók aránya, a megkérdezettek 61 százaléka mondta azt, hogy ha most vasárnap országgyűlési választásokat rendeznének, akkor biztosan elmenne szavazni. 

A pártpreferenciákra ugyanakkor már nem áll a változatlanság. Az MSZP támogatóinak aránya 10 százalékra süllyedt, ami csak az idei év során a korábbi szavazók egyharmadának elfordulását jelenti. Ezzel párhuzamosan a Fidesz támogatottsága az év eleji szint másfélszeresére emelkedett, és a májusban mért 35 százalékos eredménnyel kitörni látszik a korábbi szűk, 25-30 százalék közötti támogatottsági sávból. A két nagy párt közti különbség növekedésében bizonyosan szerepet játszik a Pécsi polgármester-választás végeredménye is, kérdés ugyanakkor, hogy esetleges hasonló mértékű Fidesz-győzelem az EP-választáson képes-e megszilárdítani ezt a mértékű különbséget a két tábor mérete között.

A kispártok közül stabilizálni látszik harmadik helyét a Jobbik (3 százalék), míg a két parlamenti párt közül az MDF támogatottsága 2 százalék, az SZDSZ-é pedig csupán 1 százalék a teljes választókorú lakosság körében. Összességében növekedett a biztos szavazó pártválasztók aránya, az elmúlt hónapok során most először lépte át a 40 százalékos küszöböt (41 százalék). Ezen a körön belül is hasonlóan szembetűnő a két nagy párt közti különbség növekedése az év eleje óta. A Fideszre 71 százalékuk szavazna most vasárnap, az MSZP-re pedig 17 százalék. Rajtuk kívül csak a Jobbik támogatottsága haladja meg májusban az 5 százalékos küszöböt (6 százalék), míg az MDF 2, az SZDSZ pedig 1 százalékon áll a biztos szavazó párválasztók körében.

A Bajnai-kormány megítélése is igen kedvezőtlen

Valamivel jobb az új miniszterelnök által vezetett kormány eddigi munkájának megítélése, mint amilyen a Gyurcsány-kormányé volt távozásakor, de ezzel együtt is a többség (62 százalék) inkább negatív véleményt alkot. Ugyanakkor érdekes látni, hogy a nagyarányú Fidesz-előny ellenére az ellenzék munkáját is a megkérdezettek több mint fele (59 százalék) negatívan értékeli.

Noha saját pártja szavazóinak többsége kiáll a Bajnai-kormány tevékenysége mellett, ugyanakkor a Fidesz-táboron kívül a pártválasztásukban bizonytalanok többsége is inkább negatív képet alkot a Bajnai-kormány munkájáról. Az ellenzék teljesítményével kapcsolatosan továbbra is megfigyelhető egy jelentősnek mondható elégedetlenség-potenciál a Fidesz-táboron belül. Májusi felmérésünkben a Fidesz szavazóinak egyharmada értékelte inkább vagy teljes mértékben negatívan az ellenzék munkáját.

Az emberek szerint a megoldás továbbra is az előrehozott választás lenne

A megkérdezettek többsége (57 százalék) támogatja az előrehozott választások gondolatát, míg a jelenlegi kormány hatalmon maradását csak 32 százalék látja a jobbik megoldásnak, 11 százalék pedig nem tudott véleményt nyilvánítani eben a kérdésben.  A kormányváltó hangulat érzékelése is meglehetősen egyöntetű. A kérdezettek 61 százaléka tapasztalta úgy, hogy a szűkebb környezetükben azok vannak többségben (+2 százalékpont április óta), akik előrehozott választásokat akarnak, míg a kormány hatalmon maradását támogató hangulatot csak 17 százalék észlelt (-4 százalékpont).

Bajnai vagy Orbán? A válasz: Orbán

Az ismertség növekedésével párhuzamosan növekedett azok aránya is, akik inkább alkalmasnak tartják Bajnai Gordont a miniszterelnöki poszt betöltésére (36 százalék, +8 százalékpont), de ezzel együtt is azok vannak többen, akik szerint inkább alkalmatlan a Bajnai a kormányfői posztra (43 százalék). Orbán Viktorral szembe állítva Bajnai Gordont, az eredmények azt mutatják, hogy a Fidesz elnökének támogatottsága (47százalék) több mint kétszerese a miniszterelnökének (22 százalék), és a különbség jelentős mértékben (11 százalékponttal) nőtt a múlt hónaphoz képest.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.