Dunaújváros nem bukott a Hankook-beruházáson - mondja Kálmán
Dunaújváros szocialista polgármestere, Kálmán András szerint törvényesen, eredményesen és tisztességesen jártak el a Hankook beruházás ügyében. Erről az MSZP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón beszélt. Korábban a Magyar Nemzet írt a város megkárosításáról a telekeladásoknál.
Kálmán azt mondta, hogy a Hankook beruházás megvalósításához szükséges területet a Pentele Kft. vonatta ki a mezőgazdasági művelés alól, és kifizette az azzal kapcsolatos költségeket. Amikor a város 300 millió forintos káráról beszélnek elfelejtik azokat az összegeket számolni, amelyek az iparterületté való átalakításhoz kellettek, ezt szakértők kétmilliárd forintra becsülték - mondta.
A Magyar Nemzet április 28-án írt arról, hogy egy frissen alakult cég, a Pentele Kft. részben az önkormányzattól, részben gazdálkodóktól négyzetméterenként 800-900 forintért vette meg azt a dunaújvárosi földterületet, amelyet a művelés alóli kivonás után négyzetméterenként 3100 forintért adott el a Hankook gumigyártó cégnek. Az ügyleten a lap szerint mintegy 300 millió forintos kár érhette a várost, mivel az önkormányzat még az adásvétel előtt kiszállt a Pentele Kft.-ből, és a cégbe apportált 20 hektáros területe után csupán a művelés alóli kivonás előtti értéket kapta meg.
Az ügyet parlamenti képviselőről lévén szó a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja. A polgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Dunaújváros, a szomszédos Rácalmás önkormányzata, illetve az Innopark Kht. és a Pentele Kft. szerződésben rögzítették, Dunaújváros beviszi a földjeit a kft.-be annak érdekében, hogy egy tagban kialakíthassák a Hankook beruházáshoz szükséges földterületet, a dokumentumban az is benne volt, hogy a Pentele Kft. kivásárolja a dunaújvárosi földeket.
"Az a világon sehol nem bűncselekmény, hogy egy önkormányzat nem vállal rizikót" - tette hozzá, utalva arra, hogy még további földeket kellett vásárolni magántulajdonosoktól, azokat ki kellett a vonatni a mezőgazdasági művelés alól, majd közművesíteni kellett, mindehhez pedig forrásra volt szükség.
"Még arra is figyelmet fordítottunk, mi van abban az esetben ha bukta van" - fogalmazott, utalva arra, hogy a szerződés szerint a beruházás meghiúsulása estén visszakerültek volna a városhoz a területek. Azt mondta, a városi közgyűlés teljesen nyilvános ülésen döntött arról 2005-ben, hogy kilép a kft.-ből.
Cáfolta azokat a híreket, hogy fiktív vállalkozás lett volna a Pentele Kft. Mint mondta, a cég, miután a projekt megvalósult, megszüntette saját magát, előtte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) is vizsgálta. Kifogásolta azt, hogy a nyomozással kapcsolatban nem tájékoztatták. "Az nagyon szomorú Magyarországon, hogy egyes lapok bejáratosak, ezek szerint, az ügyészségre, ahonnan információkkal rendelkeznek, ugyanakkor az érintettek nem bírnak semmiféle információval" - fogalmazott.