2009. március. 28. 18:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 28. 17:56 Itthon

Fodor: a felfokozott izgalom természetes egy demokráciában

A felfokozott izgalom egy ilyen helyzetben, amikor a miniszterelnök távozik és hamarosan egy új kerül a helyére, természetes egy demokráciában - mondta az Ellenzéki Kerekasztal 20. születésnapi rendezvényén a fővárosi Erzsébet téri Gödör Klubban Fodor Gábor.

A szabad demokraták elnöke megjegyezte: a kialakult helyzetet is meg fogják oldani. Habár annak még nem látszik a vége, de a megoldás véleménye szerint Magyarország erősségét fogja bizonyítani.  
 
A rendszerváltást és az Ellenzéki Kerekasztal működését Fodor Gábor az elmúlt két évtized legnagyszerűbb pillanataiként jellemezte. Megjegyezte, az igaz, hogy sok mai vita is onnan eredeztethető, de a piacgazdaság és a demokrácia akkor jött létre Magyarországon. Az Ellenzéki Kerekasztal egyik legnagyobb érdemeként azt emelte ki, hogy az ellenzék egységesen tudott fellépni a pártállammal szemben. A húsz évvel ezelőtti és a jelenlegi helyzetet összehasonlítva azt mondta, volt közös jövőkép: demokráciát és korlátok nélküli szabad választásokat akartak. Hozzátette: ma ez a jövőkép széttöredezettebbnek látszik.  

A rendezvényen felszólalt Bozóki András történész is, aki azt mondta, hogy húsz évvel ezelőtt az ellenzék stratégiája nem a hatalomban való részvétel elérésére irányult, hanem az első szabad választásokig vezető út megtalálása volt. Megjegyezte, hogy a rendszerváltozás idején azért nem alakult ki forradalmi helyzet Magyarországon, mert sem az ellenzék, sem az állampárt nem akarta megismételni 1956-ot. 
 
Bozóki András úgy fogalmazott: a szabadság vágya mellé felsorakozott az erőszakmentesség is, az ellenzéknek sem szándéka, sem  lehetősége nem volt arra, hogy radikalizálja a tömegeket. Ezt követően az egykori Ellenzéki Kerekasztal mintájára Mink András történész vezetésével a pulpituson elhelyezett asztalhoz ült a jelenleg az MSZP padsoraiban helyet foglaló Mécs Imre, az egykori MDF-es Kónya Imre és a két jelenleg is szabad demokrata képviselő, Magyar Bálint és Pető Iván.



Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.