2009. március. 27. 16:21 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 27. 16:21 Itthon

Felszakadozik a felhőzet, megélénkül a szél

Pénteken eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Szombaton kezdetben keleten még több lesz a felhő, és helyenként kisebb eső is lehet, majd ott is csökken a felhőzet, és a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás. Az élénk, a Dunántúlon időnként erős déli, délnyugati szél szombaton néhol viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken 1, 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 14, 19 fok között alakul.

Európa déli, délkeleti területeinek időjárását döntően anticiklon határozza meg. Arrafelé általában kevés a felhő, csapadékról nem érkezik jelentés. A sok napsütés hatására a legmagasabb nappali hőmérséklet a délkeleti tájakon 3, 10, ugyanakkor délnyugaton 14, 23 fok között alakul, sőt a Pireneusi-félsziget déli részén 25, 29 fokot is mérnek. Ezzel szemben a Brit-szigetektől északra markáns ciklon örvénylik, amelyhez tartozó front mentén - Északnyugat-Európa nagy részén - többnyire erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé esik az eső, záporeső.

A maximumhőmérséklet az említett térségben 5 és 10 fok között alakul. Szintén ciklon okoz felhős, csapadékos időt a Kelet-európai-síkság északi vidékén, de ott általában havazás, hózápor fordul elő, és a kora délutáni órákban is sokfelé fagypont alatt marad a hőmérséklet.  Szombat estig a Kárpát-medence fölé délnyugati áramlással egyre enyhébb, váltakozó nedvességű levegő érkezik, ezért szombaton tovább erősödik a nappali felmelegedés.






Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.