2009. március. 15. 15:18
MTI
Utolsó frissítés: 2009. március. 15. 15:20
Itthon
Eddig 19 embert állítottak elő a fővárosban
A Március 15. térről újabb három embert állítottak elő, így összesen 19-re nőtt a nemzeti ünnepen a fővárosban előállították száma - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap délután három órakor.
Az Országos Rendőr-főkapitányság előzőleg azt közölte, hogy délután kettő óráig a fővároson kívül sehol máshol nem volt szükség rendőri intézkedésre. Az előállítottak többségét a Március 15. térről állították elő, ahol a rendőrök könnygázsprayt is használtak. A rendőrség korábbi közlése szerint a téren zajló rendezvényen maszkos személyek jelentek meg azzal a szándékkal, hogy megzavarják a megemlékezést. A rendőrök kiemelték őket a tömegből, melynek során - mint írták - kisebb ellenállásba ütköztek, ezért könnygázspray bevetésére került sor.
Az MTI tudósítói a helyszínen azt látták, hogy az előállítottak között van az előző években történt budapesti, utcai megmozdulásokon ismertté vált Budaházy György is, akit egy rendőrautóba ültettek be.