2009. február. 25. 19:01 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 25. 19:05 Itthon

Zuschlag-per: bemutatták a pályázatban részes egyesületeket

A pályázataik révén a baloldali politikai ifjúsági szervezetek finanszírozásába bevont egyesületeket mutatott be Fodor Endre tanácsvezető bíró a Zuschlag Jánossal és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán.

A Fiatal Budapestért Egyesület néven alapított, kezdetben Arató Gergely vezette szervezet létrehozásában Zuschlag János is részt vett. Az egyesületet Arató Gergely címére jegyezték be, majd később Zuschlag János fővárosi lakása lett a szervezet székhelye - hangzott el a tárgyaláson. Az egyesület többször elnököt váltott, új nevet vett föl, és más székhelyre is költözött, ezekről azonban zömében csak a fiktív taggyűléseken döntött - ismerte el az elsőrendű vádlott.

Hoppá Egyesületet 1994-ben hozták létre Mi Kulturális Egyesület néven Kiskunhalason. A zömében MSZP-tagokból álló alapítók között volt az akkor tizenhét éves Zuschlag János is. A vádlott korábban elmondta, hogy a civil szervezet létrehozását komolyan gondolták, 1999-ig valós tevékenységet is végzett.

Az alapítók többsége azonban az évek során lemorzsolódott, így helyüket fokozatosan az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM) tagjai vették át. 2001-től a szervezetet a harmadrendű vádlott, Katus Ferenc vezette - közölte Fodor Endre tanácsvezető bíró.

2001-ben a Tolna Megyei Bíróság jegyezte be a Vörös Fenyő Egyesületet, a szervezet alapítói többségében az ISZM helyi tagjai közül kerültek ki. Néhány hónap múlva az egyesület az alapszabály apróbb változtatásáról döntött, majd a következő évben névváltoztatásra is sor került. A jelenléti íveken szereplő kézjegyekről Fodor Endre bíró elmondta, az adott neveknél láthatóan különböznek az egyes időpontokban. A per a következő tárgyalási napon, március 3-án is Zuschlag János meghallgatásával folytatódik, majd a védők és az ügyészek tehetnek fel kérdéseket az elsőrendű vádlottnak.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.