Amennyire dicséretes, hogy 1956-ról szóló cikkükben (HVG, 2009. január 24.) megemlítik, hogy az 1989 januárjában népfelkelőző Pozsgay Imre korábban maga is bősz ellenforradalmározó volt, annyira hiányoltam az önöknél már megszokott alátámasztó idézeteket. A rendszerváltást egy személyhez, azaz saját magához kötő és a húszéves évfordulón önmagát magasztaló Pozsgay már teljesen elfeledkezett arról, hogy 1957 augusztusában a Petőfi Népe című megyei lapban nem csupán „ellenforradalomnak” nevezte népünk forradalmát, de saját jelzőkkel is cifrázta írásait.

„Tépett szájú, hasított körmű sok kis senkinek”, „úri bitangnak” meg „nemzeti szocialistának” nevezte 1956 hőseit a marxista egyetemi igazgató. Arról az igaz kommunistáról, Nagy Imréről pedig (akinek 1989. június 16-án a koporsójánál tisztelgett) azt írta, hogy „szellemi képességeit egy adóvégrehajtó karrierjéhez szabták”, valamint hogy az „áruló és revizionista” Nagy Imre „jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban”.

Azzal pedig, hogy a nyilvános bejelentést követően a pb-beli ellenlábasait azzal próbálta megnyugtatni, egyáltalán nem kell   emiatt szakítaniuk a korábbi megjelöléssel, önmagáról állított ki egyáltalán nem hízelgő bizonyítványt.

Váci János Gábor (Budapest)