2009. január. 28. 14:59 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 28. 14:52 Itthon

Februárban BKV-sztrájk lehet

BKV-sztrájk lehet februárban, miután a HÉV kiszervezésének és a vállalat átalakításának leállítását követelő 11 szakszervezet és a munkáltató között szerdán sem született megegyezés - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese.

Az érdekképviseleti vezető elmondta, hogy hamarosan elkezdődnek a szakszervezetek között az egyeztetések az esetleges februári munkabeszüntetésről, amely elsősorban a közlekedési társaság kötöttpályás ágazatait érintené. Ez azt jelenti, hogy leállhat a metró, a HÉV, a villamos és a trolibusz is a sztrájk alatt - tette hozzá.
   
A szakszervezetek attól tartanak, hogy a HÉV kiszervezésével csökken majd az állam által nyújtott normatív támogatás összege, mivel azt a teljesítmény arányához kötik, sőt a helyi érdekű vasútból származó bevételektől is elesne a cég. 
   
A munkáltató a tárgyalások alatt egyébként nem tudta megmondani, mennyi dolgozója van a HÉV-nek és az üzletág esetleges kiszervezése után mennyien dolgoznának ott, s milyen munkakörben - tette hozzá Gulyás Attila.
   
Az érdekképviseletek úgy vélik, attól, hogy holdinggá alakulna a BKV, nem feltétlenül lesz eredményes a gazdálkodása, viszont sokak állása kerülhet veszélybe. Ezért hatástanulmányokat, illetve az eredményes gazdálkodáshoz szükséges foglalkoztatás fenntartását kérik - mondta az elnökhelyettes. 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.