2009. január. 09. 10:33 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 09. 10:35 Itthon

Szobájában fagyott meg a sajópetri asszony

Újabb két kihűléses haláleset történt Borsod-Abaúj-Zemplénben. Egy idős miskolci nőre az udvarán, egy sajópetri asszonyra fűtetlen lakásában találtak rá. Már tizenhárman haltak meg a megyében a hideg miatt - közölte a rendőrség.

A miskolci rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a Sajópetriben és a Miskolcon történt haláleset körülményeit, az elsődleges szakvélemények az idegenkezűséget kizárták. A 89 éves miskolci nőre lakása udvarán találtak rá hétfőn, az idős asszony halálát kihűlés okozta. Szintén a hideg áldozata lett egy 73 éves sajópetri nő, aki fűtetlen lakásában halt meg szerdán.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tavaly október 15-e óta kihűlés következtében eddig tizenhárman vesztették életüket. A rendőrség fokozott figyelmet fordít a közterületeken élőkre, akik sokszor a hideg éjszakákat is az utcán töltik. A tapasztalatok alapján a kihűlés főként az egyedül, rossz szociális körülmények között élő, illetve idős vagy más okból gondoskodásra szoruló embereket, valamint a fedél nélkülieket fenyegeti.

A rendőrség arra kér mindenkit: ha úgy látja, hogy kihűlés veszélyeztethet valakit, értesítse a hatóságot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.