2008. december. 14. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 14. 12:47 Itthon

Vasutassztrájk: szinte áll a forgalom Kelet-Magyarországon

A vasutassztrájk miatt továbbra is szinte áll a vonatforgalom Kelet-Magyarországon - közölte Barna István, a VDSZSZ területi vezetője vasárnap.

A Debreceni állomásról, ahonnan, illetve ahová mintegy 55 szerelvénynek kellett volna indulnia, valamint érkeznie vasárnap délig, mindössze 6-7 vonat közlekedett - mondta a regionális szakszervezeti vezető.
   
Hozzátette: ebben benne vannak azok az úgynevezett Bz vonatok, amelyek egy kocsiból állnak és negyven személyt szállíthatnak. Ilyen motorkocsi ment például Debrecenből Püspökladányba és vissza, valamint Nyíregyházára. Budapestről is indult egy szerelvény a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyre Debrecenen át, de mivel a Nyírségben nagy a sztrájk-támogatottsága - tette hozzá Barna István - nemigen fut be a végállomásra. 
   
A Moszkva-Kijev-Budapest között közlekedő Tisza-expressz vonatot viszont nem érintette a munkabeszüntetés, a szerelvényt ugyanis egy fővizsgáló - ahogy a szakszervezeti tisztségviselő fogalmazott - "elvitte" a magyar fővárosig.
   
Klupta István, a VDSZSZ nyíregyházi ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy Szabolcsban a jegy- és kocsivizsgálók szinte száz százalékosan csatlakoztak a sztrájkhoz, s csaknem megbénították a megyében a vonatforgalmat. Közölte, egy-egy Bz motorkocsi tud csak elindul a nyírségi nagyváros állomásáról, ahol vasárnap délben a pályaudvar utastájékoztatóján egyetlen egy vonat várható indulását sem tudták előre kiírni, teljesen üres volt a képernyő. 

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. május. 04. 19:30

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Bizonyos körökben a #metoo mozgalom javított a női alkotók helyzetén, közben azonban olyan politikai elit ül a fejünkön, ahol feleségek esnek át vak komondorokon, és a kiindulópont még mindig az, hogy férfinak lenni felsőbbrendű helyzet – mondja Radnay Csilla színésznő. Miért mindennapi társa a halál gondolata, és mikor érzett akkora kiégést, hogy csaknem elhagyta a pályát? Mit kezd szakmája megosztottságával? Erről is beszélgettünk a színésznővel a nemrég bemutatott, Védőháló című darab kapcsán, amely egy öngyilkosság történetét dolgozza fel.