2008. december. 10. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 10. 15:55 Itthon

Együttműködést ajánl a kormánynak Orbán

Konkrét kérdésekben együttműködik a Fidesz a kormánnyal azért, hogy egy-két hónapon belül megszülessen az a 25-30 intézkedés, amely alkalmas arra, hogy az építőipari munkahelyek a válság ellenére megmaradjanak - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a nagy építő- és építőanyag ipari cégek vezetőivel folytatott tanácskozás szünetében szerdán Budapesten.

A cégvezetők által javasolt és a Fidesz által támogatott intézkedések közül Matolcsy György volt gazdasági miniszter ötöt ismertetett a sajtóval. Ezek: gyorsuljon az uniós pályázatok elbírálása, a 10 százalékos garanciaalap csökkenjen 2-3 százalékra, az uniós pályázatoknál adható előleg 10 százalékról emelkedjen 40 százalékra, a körbetartozás megfékezésére a követeléseket vásárolja meg kötelezően egy erre létrejött állami faktoring cég, a csődtörvény pedig úgy módosuljon, hogy adjon lehetőséget a bajba került építő cégek reorganizálására.

Orbán Viktor szerint az építőipar már a pénzügyi válság előtt is bajban volt, mivel intézkedéseivel a kormány kedvezőtlen helyzetbe hozta. A rossz intézkedések között említette a klaszterek megszüntetését, a lakástámogatások visszafogását, valamint azt, hogy a kormány többre értékelte a megtakarításokat, mint a lakásvásárlást. 

Jelenleg 350 ezren dolgoznak az építőiparban, de a kapcsolódó ágazatokkal együtt több mint 1,2 millió ember munkahelye került veszélybe - mondta a politikus. Úgy vélte, a munkahelyek védelmére hozandó intézkedéseket gyorsan, 1-2 hónapon belül kell megtenni.

A Fidesz elnöke szerint 5-10 törvénymódosításra, és mintegy 20 olyan változtatásra van szükség, amelyet a kormány saját hatáskörben is megtehet. Ezekhez ajánlotta fel a kormánynak pártja támogatását. Matolcsy György tragikusnak nevezte azt, hogy az építőipar teljesítménye két év alatt 30 százalékkal esett vissza.

Az MTI-nek arra a kérdésére, miként értékelik azt a kedden megjelent és szerdától hatályos kormányrendeletet, amely 25 százalékra emelte az uniós támogatások előlegét, de egyes esetekben akár 40 százalékot is engedélyez, Orbán Viktor azt mondta: az irány jó, de kevés. Matolcsy György ehhez annyit tett hozzá, hogy a 40 százalékos előleget kell általánossá tenni.

Hirdetés
hvg360 Görföl Tibor 2025. május. 09. 10:58

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.