A nemzeti kisgazdák megvonták bizalmukat Lengyel Zoltántól
A Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt (FKNP) megvonta bizalmát Lengyel Zoltán országgyűlési képviselőtől, és felkérte, hogy lépjen ki a pártból - döntött az országos elnökség szombati rendkívüli ülésén.
Az ülésen 4:1 arányú határozat alapján vonták meg a bizalmat Lengyel Zoltántól. "Lengyel Zoltán politikai tevékenysége és magatartása az FKNP számára vállalhatatlan" - fogalmazott az országos elnök. Molnár László elmondta: a párt kifogásolta, hogy Lengyel Zoltán kedden a Parlamentben megszavazta a 13. havi nyugdíj részleges elvonását, erről azonban az elnökséggel nem egyeztetett.
Lengyel Zoltán 2007. augusztus 16-án lépett ki a Fidesz frakcióból és függetlenként folytatta munkáját a Parlamentben, majd ezt követően, 2008. október 13-án belépett az MDF-frakcióba. Az idén szeptember 12-én jelentették be, hogy Lengyel Zoltán kisgazda színekben folytatja a parlamenti munkát.
A Független Kisgazda Nemzeti Egységpárt 2005-ben alakult, elnöke Molnár László, főtitkára pedig Atyánszky György, mindketten a Torgyán József vezette Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP) színeiben jutottak be 1998-ban az Országgyűlésbe, később pedig független képviselők lettek.