Sólyom újabb törvényt küldött vissza
Sólyom László visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény és a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KeH).
A köztársasági elnök azzal indokolta döntését az országgyűlésnek szerdán írt levelében, hogy nem ért egyet a november 10-én meghozott törvény hatályba lépésének időpontjával, mert nem állt az államfő rendelkezésére az a határidő, amelyet az alkotmány a kihirdetés megfontolására biztosít.
A KeH honlapján található - Szili Katalin házelnöknek címzett - levél szerint a törvény a hatálybalépés időpontjaként 2008. november 24-ét jelöli meg. Az Alkotmány a köztársasági elnök számára a törvények kihirdetésére tizenöt napos, - sürgősség kérése esetén - ötnapos határidőt szab meg. Szili Katalin a parlament által megszavazott törvényt november 11-én küldte meg kihirdetésre az államfőnek, sürgősség kérése nélkül.
"Az Alkotmány az államfői hatáskörgyakorlás feltételeit is biztosítani kívánja ezzel a határidővel, hiszen ezen a határidőn belül kell megvizsgálnia a köztársasági elnöknek a törvény alkotmányosságát, illetve döntenie arról, van-e olyan rendelkezése a törvénynek, mellyel nem ért egyet" - olvasható a levélben.
Sólyom László a levélben felhívta a figyelmet arra, hogy a most kifogásolt jelenség nem egyedi jellegű.
A november 10-én megszavazott módosítás egyik rendelkezése szerint a Magyarországon elfogott személyt őrizetbe kell venni és a Fővárosi Bíróság elé kell állítani, ha vele szemben európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, illetve ha ellene más tagállam nemzetközi körözést bocsátott ki. Ez az őrizet - a törvény alapján - hetvenkét óráig tarthat.