2008. október. 02. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 02. 12:08 Itthon

Borzongató simogatás Szegeden

Az oroszlán karmaival egy fára erősített húst marcangol, csemegével töltött zsákot tép szét a rozsomák; a finom falatokat különböző módon közelítik meg és kebelezik be az állatok – hogy hogyan, kiderül a Szegedi Vadaspark állatok világnapi rendezvényein.

A hétvége háromnapos programja során mindenki saját szemével láthatja az állatok etetését, ugyanis szinte óránként más lakó asztalát figyelhetik meg az érdeklődők. Az oroszlán mellett például a bőgőmajom, a szurikáta, a selyemmajom és a hiéna is bemutatkozik – mondta Juhász Gőz Szilvia, a park zoopedagógusa.

Pénteken az ovisoknak és a kisiskolásoknak szóló programokkal kezdődik az ünnep. Az előzetesen bejelentkezett csoportok az etetés mellett különleges állatokat is simogathatnak, illetve játékos feladatokat oldhatnak meg, valamint beszélgethetnek a gondozókkal az állatokról.

A simogatásra egyébként egész hétvégén lesz lehetőség, ahol a nyuszik és tengerimalacok mellett, kiderül, hogy a hidegvérűek is szeretik az emberi kezek érintését. A bátrak megismerkedhetnek a teknősökkel, a kígyókkal, a békákkal, sőt a sokakat megborzongató százlábúval és a bütykös csótánnyal is.

Hirdetés