2008. szeptember. 20. 17:49 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 20. 20:03 Itthon

Toroczkaiék a Szabadság tér felé vonulnak

Mintegy ezer tüntető indult el a Hősök teréről a Szabadság térre. A menetet betyárruhába öltözött férfiak és fekete maszkos fiatalok vezetik - jelentették szombaton az MTI tudósítói.

A nem sokkal öt óra előtt elinduló menet élén ott van Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Budaházy György és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye tiszteletbeli elnöke is. Az MTI tudósítóinak becslése szerint mintegy ezren vonulnak a Magyar Televízió székháza elé, a szervezők két-háromezer emberről beszélnek.

Oszlatás lett belőle. Galéria kattintson!
© MTI - Szigetváry Zsolt
Toroczkai László az indulás előtt azt mondta, hogy harcosokat lát a Hősök terén, akik megmentik Magyarországot, s a harcra a hívószót Gyurcsány Ferenc kormányfő és Kolompár Orbán roma vezetőt adta ki. Arról is beszélt, ha eljön az idő, nem fél azt mondani, hogy vonuljanak a Parlamenthez.

Budaházy György arról szólt, hogy ez a nap a "számháború napja", de a Hősök terén többen vannak, mint a "zsidó-cigány összeesküvésen" részt vevők. Azt is bejelentette, hogy ingyen a tüntetők rendelkezésére bocsátanak fekete maszkokat és a könnygáz elleni törlőkendőket.

A felvonulás közben a tüntetők közül körülbelül tízen levizelték az útba eső, rácsokkal védett terézvárosi MSZP-irodát. Az esetet a rendőrök tétlenül szemlélték.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.