Egy rakás építési jogszabályon könnyített a kormány
Hatályba lépett 18 építési jogszabály hétfőn, az úgynevezett "gyorsító program" hatására, amelyet a kormány elsősorban a nemzetgazdasági szempontból kiemelt építési beruházások időtartamának lerövidítésére indított még az év elején - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) kommunikációs főosztálya az MTI-vel.
Az új szabályokkal egyszerűbbé, gyorsabbá és rövidebbé válik az ügyintézés - emlékeztet a közlemény. Újdonság egyebek között, hogy az állampolgár vagy az építtető az építésügyi hatósági eljárások keretében kérheti az összevont eljárást, igényelhet építésügyi igazgatási szakértőt, vagy elektronikusan tarthatja a kapcsolatot a hatóságokkal. Ezekkel lépésekkel több hónappal is lerövidíthető az ügyintézés menete.
Hétfőtől lehetőség nyílik arra is, hogy az állampolgár elektronikus úton tartsa a kapcsolatot az eljáró hatósággal. Így például ügyének állásáról naprakész információhoz juthat, hiánypótlását is ezúton teljesítheti. Az elektronikus kapcsolattartás tovább csökkentheti az engedélyezési eljárás időtartamát.
Szintén szeptember 1-jétől hatályos a második
kormányrendelet-módosítási csomag, amely 5 kormányrendeletet érintett, így: a tervpályázati eljárások szabályairól szólót; a településrendezési és az építészeti műszaki tervtanácsról szólót; az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről szólót; az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról szólót, valamint az építési beruházások közbeszerzéssel kapcsolatos szabályozásáról szólót.