2008. július. 28. 14:23 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 28. 14:19 Itthon

Népszavazás lehet Kapolyi erőművéről

A bánhidai erőmű újraindítása és hulladékégető megvalósítása ellen indítja el Tatabánya történetének első népszavazását a civilekből álló Bánhidai Baráti Kör – jelentette be az aláírásgyűjtő ívek hitelesítési eljárásának indításakor a szervezet elnöke.

„Nem szeretnénk, ha újraindulna az elavultság miatt leállított bánhidai erőmű, amely a Vértesi Erőmű tulajdona, és tudomásunkra jutott, hogy kanadai érdeklődők hulladékégetőt terveznek a városban. Ezen létesítmények megvalósulása és lehetséges környezetszennyezése ellen indítjuk a népszavazást” – mondta el Ablonczy Dánielné.

A civil szervezet elnöke szerint küszöbön áll a Vértesi Erőmű értékesítése. Úgy tudja, hogy a Kapolyi László nevéhez köthető System Consulting már letette a foglalót a cégért, miután képviselőjét néhány napja beválasztották az igazgatóságba.

A Bánhidai Baráti Kör azt sem szeretné, ha a megadott teljesítménykorlátnál kisebb teljesítményű, de hulladékkal üzemelő erőmű épülne Tatabányán.

A város történetének első népszavazásához 8500 aláírást kell összegyűjteni. A döntés a képviselő-testület számára kötelező, azt az érintett települési tervekben érvényesíteni kell.

Bene Magdolna, az önkormányzat címzetes főjegyzője szerint a feltett kérdések első ránézésre alkalmasak lehetnek a népszavazásra, amelynek kiírására legkorábban két hónap múlva kerülhet sor. A főjegyző szerint a szavazás költségei még nem ismertek, de a ráfordítások csökkenthetők, ha az Albert házaspár által kezdeményezett országos népszavazással egy időben kerül rá sor.

A bánhidai erőművet elavultság miatt leállították, de 2008 végéig még van működési engedélye. A közelmúltban Tatabánya képviselő-testülete ellenszavazat nélkül úgy döntött, hogy nem szeretné, ha a területen ötven megawattosnál nagyobb erőmű épülne. Az Országgyűlés azonban – Keleti György oroszlányi és Schvarcz Tibor tatabányai MSZP-s képviselők javaslatára – egy törvénymódosítás kapcsán újra a lehetséges ötven megawattosnál nagyobb erőműi helyszínek közé emelte a bánhidai telephelyet.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.