2008. július. 17. 10:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2008. július. 17. 10:19 Itthon

Striciktől rettegnek a nevelőintézetek munkatársai

A kiskorú prostituáltak nagy része nevelőintézetből szökött gyermek – derül ki a Népszabadság cikkéből. A lapnak megszólaló gyermekvédelmi szakember szerint a szabályokkal van a gond. Másképp látja ezt a Gyermekvédelmi Szakszolgálat.

Általában 12 éves kor körül kerülnek intézetbe a gyerekek. Ilyenkor már a gyerek énképe az otthoni és az intézeti élmények hatására "teljesen szétesik", s ez megkönnyíti azt, hogy prostituáltat csinálhassanak belőle – mondta a Népszabadságnak Lénárt Borbála, aki húsz éve dolgozik gyermekvédelmi szakemberként. Lénárt hangsúlyozta: a jelenlegi szabályozás szerint semmi akadálya nincs annak, hogy a gyerekek akkor menjenek ki az intézetből, amikor csak akarnak. Bár van házirend, azt nemigen tartják be. A nevelők pedig tehetetlenek: félnek a striciktől, ezért nem állnak a gyerek útjába.

A nevelőintézetekben élő kiskorúak prostitúciója mindaddig megoldatlan kérdés marad, amíg az összes érintett, a gyermekvédelem, a rendőrség és az egészségügy össze nem fog, és nem kezd egységes tervek alapján, számon kérhetően dolgozni – véli Lénárt.

A Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom szerint az elavult szabályokon kellene változtatni. A szervezet ugyan már kampányolt ennek érdekében, de javaslataikból semmi nem valósult meg - emlékeztet a lap. A javaslatok között szerepelt például az, hogy a gyermekvédelemben foglalkoztatottak pedig legyenek kötelesek jelenteni a gyermekek prostitúciójára utaló körülményeket, és kapjanak hatósági védelmet a futtatókkal szemben.

A Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóhelyettese szerint nem a szabályokkal van a gond. Radoszláv Miklós szerinte az ilyen gyerekek többsége már eleve úgy kerül a rendszerbe, hogy korábban az utcán dolgozott. Szerinte az ilyen gyerekek többsége már eleve úgy kerül a rendszerbe, hogy korábban az utcán dolgozott. Szerinte az is nehezíti a helyzetet, hogy ha egy gyerek végre megnyílik és vallomást tesz a futtatói ellen, sokszor évek múlva sem születik ítélet. Ennek ellenére a szakember úgy véli, hogy a gyerekvédelem hatékony.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.