2008. május. 27. 10:22 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 27. 10:19 Itthon

Megkezdődött a tévéostrom büntetőpere

A vádirat ismertetésével megkezdődött a Magyar Televízió (MTV) székházának 2006 szeptemberében történt ostromában részt vevők büntetőpere kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

© AP
A per 39 vádlottját közérdekű üzem működésének megzavarásával és néhányukat más bűncselekményekkel, köztük rongálással és lopással vádolja a Fővárosi Főügyészség. Az eljárás nagyságát jól példázza, hogy csak a vádlottak és védőik adatainak egyeztetése több mint 40 percébe került a bíróságnak, holott néhányuk nem jelent meg a tárgyaláson.

A vádlottak valamennyien férfiak, többségük fiatalember. A vádlottak padjára került Goró Oszkár is, aki a XV. kerületi önkormányzat honlapja szerint jelenleg is a Fidesz-KDNP helyi önkormányzati képviselője. Ugyancsak a vádlottak között van Ekrem Kemál György.

Az ügyben eljáró bírónő a tárgyalás elején úgy tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a keddi tárgyalási napon csak az ügy vádiratát ismertetik. A Fővárosi Főügyészség vádirata 49 oldalas.

A rendzavarók 2006. szeptember 19-én este tizenegy óra körül törtek be az MTV székházába. Az indulatok azt követően szabadultak el, hogy a tüntetők egy csoportja a köztelevízióban akarta átadni és beolvastatni azt a petíciót, ami a Kossuth téren, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszéde ellen tiltakozók állásfoglalását tartalmazta.

A bíróság épületébe és a tárgyalóterembe is csak előzetes regisztrációt követően lehetett bejutni. Emiatt már a tárgyalást megelőzően egy órával megjelentek az újságírók a terem előtt.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?