2008. május. 23. 12:39 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 23. 12:43 Itthon

Emlékmű a Katynban legyilkolt ezreknek

A katyni mártírok emlékműve 2010 áprilisára, a mintegy 22 ezer lengyel katona és hivatalnok lemészárlásának, genocídiumának 70. évfordulójára készül el az óbudai amfiteátrumnál kialakított Katyni mártírok parkjában – mondta Demszky Gábor.

Kihantolt áldozatok Katynban. Világraszóló bűn
A főpolgármester közlése szerint a fővárosi önkormányzat 30 millió forintos keretét százezer euróval bővítette ki a lengyel állam, s így egy sokkal monumentálisabb emlékmű valósulhat meg. Andrzej Przewoznik, a lengyel Harc és Mártíromság Emlékét Őrző Tanács miniszteri rangú főtitkára a főpolgármesterrel folytatott megbeszélését követő tájékoztatón bejelentette, hogy ősszel nagyszabású kiállítást rendeznek Budapesten a katyni mészárlásról. Ezen az elmúlt években világszerte összegyűjtött új dokumentumok, köztük magyar vonatkozásúak, valamint fotók is láthatók lesznek.
Hirdetés