2008. április. 23. 12:02 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 23. 13:48 Itthon

A kormány visszautasítja a Magyar Nemzet gyanúsítását

A Gyurcsány-kormány soha, semmikor, senkinek nem adott megbízást törvénytelen megfigyelésekre – közölte a kormányszóvivő a Magyar Nemzet cikkére reagálva. A lap egyébként egy 2002-es megfigyelési ajánlattételt mutat be, amikor még Medgyessy Péter volt a kormányfő.

Daróczi Dávid hangsúlyozta: a miniszterelnök Kiss Péter kancelláriaminisztert bízta meg azzal, hogy tájékozódjon az ügyben, és ha kell, indítson vizsgálatot. „Biztosak vagyunk benne, ez ismét olyan alaptalan vádaskodás, amelyről a végén bebizonyosodik, hogy hírlapi kacsa” – jelentette ki a szóvivő.

A Magyar Nemzet szerdai cikke szerint „politikai ösztönzésre” egy magánnyomozó cég 2002. december 13-án, a Medgyessy-kormány első évében javaslatot tett, hogy körülbelül fél évig tartó „szakértői felderítő-elemző” munkával „értékelhető eredményeket” tesz le a megrendelő asztalára az Orbán-kormány időszakának három meghatározó szereplője bűncselekménygyanús ügyleteiről.

A cég a napilap szerint három emberrel foglalkozott: Simicska Lajos volt APEH-elnökkel és környezetével, Kalmár Istvánnal, a Magyar Posta volt elnök-vezérigazgatójával és Orbán Viktor volt miniszterelnökkel, illetve környezetével.

A cikkben olvasható, hogy a társaság munkatársai vállalták, „felderítési dokumentumokkal” igazolják „a közpénzek eltulajdonításával összefüggő bűncselekményeket”, felkutatják a „szerzett jogosulatlan előnyök legkirívóbbikait”. Meghatározták az elkészítendő anyag formáját is: „a büntetőperbeli bizonyítás szabályai szerint, szisztematikusan elő lesznek készítve a jogalkalmazásra” – idézi az ajánlatot a Magyar Nemzet. A lap szerint a meg nem nevezett cég nettó 95 millió forintot kért a "nyomozás rezsijére".

Az újság más konkrétumot nem közöl, így egyelőre az sem tudhatja meg az olvasó, hogy a cég felajánlkozását követte-e szerződéskötés, és elindult-e az adatgyűjtés, s ha igen, milyen eredménnyel. A Magyar Nemzet holnapra ígér további részleteket. Ezzel együtt közli Kalmár István reakcióját, az egykori Posta-vezér többet tudhatott meg, mert ő már tényként beszél a megfigyelésről. "Aljas dolog" - minősíti az akciót.

Hirdetés