2008. április. 05. 12:32 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 05. 12:18 Itthon

Fidesz: a kormány vonja vissza kommunikációs akcióját

A Fidesz határozottan arra szólítja fel a kormányt, vonja vissza legutóbbi, 120 milliós forint értékű kommunikációs kampányát - mondta a párt országgyűlési képviselője.

Ágh Péter szerint az, hogy 120 milliárd forintot fordít a kormány a fogyasztóvédelem, a közlekedésbiztonság és az egészségügy területén elért eredmények megismertetésére, azt mutatja, nem a célok elősegítése érdekében költenek el ennyi pénzt. Feltette azt a kérdést, hogy ha kommunikációra ilyen módon kell pénzt költeni, akkor miért vannak a minisztériumi sajtóosztályok, szóvivők, az egyes állami intézmények vezetői? Ágh Péter szerint e kör feladata lenne, hogy a programok eredményeiről tájékoztatást adjon. 

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint ennek a pénznek az ország mai nehéz gazdasági helyzetében több területen is lenne helye. Konkrét példaként a szentesi mentő-helikopter leszállóhelyet említette. Mint mondta, ez utóbbi megépítéséhez 90 millió forint kellene, ám erre hosszú ideje nincs meg a fedezet. 

Ágh Péter pártjának azt a véleményét fogalmazta meg, hogy a kormánynak ugyan nincs ideje az ország ügyeivel foglalkozni, ám ha tanulmányokról, kommunikációról, ha luxus beszerzésekről van szó, akkor van idő a döntésre. A politikus szerint a kormányoldal képviselői - bár az ország mély gazdasági és szociális válságban van - egymással foglalkoznak, "saját magukkal, saját posztjaikkal, saját slusszkulcsaikkal, minden olyan dologgal, ami a hatalomhoz kapcsolódik, amellyel egymásba tudnak esetleg rúgni, de nem azzal vannak elfoglalva, hogyan lehetne segíteni az ország helyzetén".

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.