2008. március. 20. 09:13 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 20. 12:38 Itthon

Soron kívüli nyugdíjemelés

A miniszterelnök javaslata alapján az év első felére előrehozzák az idei nyugdíjkorrekciót - mondta Korózs Lajos, az Országos Idősügyi Tanács titkára.

A tanács ülésén részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.

Korózs Lajos közölte, a mindenkori, januárban megállapított nyugdíjakat az év második felében, novemberben kell korrigálni, ha eltérő inflációs folyamatok vannak. Erre az idén - a miniszterelnök javaslata értelmében - nem novemberben, hanem az év első felében, várhatóan májusban, vagy júniusban kerülne sor.

Korózs Lajos a januárig visszamenőleges korrekció pontos mértékét nem nevezte meg. Mint mondta, számításokat kell végezni, annak során figyelembe kell venni az infláció eltérését a januárban tervezetthez képest.

Mivel a jegybank korrigálta az infláció mértékét, ennek kapcsán a miniszterelnök közölte: nem novemberben, hanem most kívánja korrigálni a nyugdíjakat.

Kérdésére válaszolva Korózs Lajos úgy nyilatkozott, hogy az erről szóló rendelet áprilisig elkészülhet.Elmondta azt is, hogy a korábbi tanácskozásokon többször felvetődött a szépkorúak elismerése, azaz a 100, a 95 és a 90 évesek anyagi megbecsülése. A miniszterelnök most azt a feladatot adta a szaktárcának, hogy dolgozza ki ennek finanszírozási lehetőségét.

Csütörtöki lapértesülés szerint egy százalékot meghaladó emelésről van szó, amit a májusi nyugdíjakkal, januárig visszamenőleg egy összegben kapnak meg az idős emberek. A nyugdíjasok így májusban átlagosan három és félezer-négyezer forinttal magasabb járandóságra számíthatnak. A soron kívüli nyugdíjemelésre amiatt kerül sor, hogy a kormány tegnapi ülésén mind az inflációs, mind a bérek növekedésével kapcsolatos előrejelzését felfelé módosította - írta a Népszava.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.