Választási plakát 2002-ből. Az ábrázolók geometriája  © ARC

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a romák előítéletes médiaábrázolása miatt vizsgálatot kér az Országos Rádió és Televízió Testülettől (ORTT) , a kisebbségi ombudsmantól és a Magyar Újságírók Szövetségének (MÚOSZ) Etikai Bizottságától – adta hírül a Roma Sajtóközpont. Ifj. Bogdán János, az országos önkormányzat szóvivője szerint a jelenség egyre elterjedtebb. Az újságírók jogsértését ő a Magyar Gárda megjelenéséhez kötötte. Úgy véli, hogy csak az utóbbi hetekben tíz-tizenöt olyan újságcikk, illetve rádió- és tévériport jelent meg, amely sérti a romák emberi méltóságát, valamint alkalmas a cigányok elleni hangulatkeltésre, adott esetben uszításra, a lapok hasábjaira és a tévé képernyőjére rendszeresen kerülnek a „cigánybűnözés” mítoszát erősítő tudósítások.

Legutóbb a MÚOSZ Etikai Bizottsága fejtette ki az Újságírói Etikai Kódexre hivatkozva, hogy az újságírónak tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, nem kelthet gyűlöletet, nem szólíthat fel népek, nemzetek, nemzetiségek rasszista megkülönböztetésére, és kötelessége fellépni a gyűlöletkeltés ellen. És immáron 11 éve adott ki közös állásfoglalást az adatvédelmi és a kisebbségi biztos is a gyanúsítottak vagy elítéltek etnikai hovatartozása feltüntetésének tilalmáról.

Az OCÖ szóvivője az ECHO Tv és a Hír Tv mellett a Magyar Nemzet publikációit is megnevezte mint olyanokat, amelyek előítéletesen ábrázolják a cigányokat. Utánanéztünk, a napilap esetében mire gondolhatott ifj. Bogdán. Átböngésztük az idén március 10-éig megjelent összes lapszámot, megpróbáljuk feltárni, mik azok a jellemző témák, amelyek kapcsán a polgári napilap olvasói a cigányokról tájékozódhatnak, hogyan vannak láttatva, magyarán milyen cigányképe van az újságnak.

Idén január 1. és március 10. között 113 cikket találtunk, amelyekben a szereplők hangsúlyosan romákként/cigányokokként jelennek meg. De persze egynapos búvárlatunk után nem állíthatjuk, hogy minden ilyen írást észrevettünk, mindössze azt, hogy meglehetősen izmos mintával rendelkezünk. Sok cikkben találtunk tematikai átfedést, de mivel nem vagyunk tartalomelemzésre szakosodott tudományos műhely, így mindegyiket valamelyik általunk kialakított tartalmi csoportba osztottuk. A legtöbb közülük – 45 cikk – valamilyen bűnügyi híradás, a kriminalitással kapcsolatos írás, s anélkül hogy előre szaladnánk, tapasztalataink szerint sok közülük cigány elkövetőkkel, olykor nevesítve a „cigánybűnözéssel” foglalkozik, s csak elvétve olvashatunk roma áldozatokról. Már ez a szám is soknak tűnik, valójában azonban meglehetősen szigorúan szortíroztunk, ha érdemben valamilyen más témát is érintett a publikáció, máshova soroltuk. A cikkek legalább kétharmadának volt ugyanis valamilyen bűnügyi vonatkozása.

A másik legjelentősebb témacsoport (24 cikk) a közéleté, ebben roma politikusokról, közéleti akciókról, illetve a politikai pártok és a cigány politika kapcsolatáról szól a fáma. 14 írás tanúskodik még a romák oktatásáról, 11 külföldi cigányokról, illetve a magyar cigányokról szóló külföldi híradásokról, 7 pedig roma művészekről, illetve a kultúráról. Egy külön csoportot is képeztünk, 12 olyan közleményt találtunk, amelyekben nem a romák jelentették a fő témát, de trambulint szolgáltattak valami más „fontos” szemléltetéséhez.

Társadalmi célú hirdetés. Két petével

„A magyarországi roma családok többségében – ez a hazai cigányok körülbelül hetvenöt százalékát jelenti – norma a bűnözés, szinte az anyatejjel szívják magukba. Köreikben a »szerezd meg mindenáron« sajátos éthosza uralkodik. Nem teszik magukévá, és nem is akarják a magukévá tenni a többségi erkölcsi normákat. S erre a többségi társadalom felelős rétege nem is motiválja őket. Sőt. A pozitív megkülönböztetéssel, valamint a kirekesztésről és az előítéletekről szóló ostoba mesékkel még szítják is bennük a gyűlöletet a magyarság iránt. […] A politikai korrektség, vagyis a problémák letagadása jelenti az igazi veszélyt. Cigánybűnözés márpedig van, és lesz is; sőt erősödni fog, míg egy épeszű politika nem kezd a dologgal valamit” – írta március 5-iki cikkében Balavány György. Ugyan nem tudni, a szerző honnan veszi a „kb. 75 százalékos” arányt, ám sorai esszenciálisan tartalmazzák a Magyar Nemzet más írásaiban is fellelhető tételeket: cigány etnikai bűnözés van, és az tehet róla (a „liberálisok” meg a kormány), aki ezt titkolja, és integrációról papol. Sőt az anyatej emlegetése némileg emlékeztetnek Bíber József Tibornak, a Jobbik „cigánybűnözési” szakértőjének genetikai vonatkozásokat megpendítő szavaira is, miszerint „a cigányságnak vérfertőzés útján degenerálódó, ősközösségi szintű szubkultúrában élő rétege termeli ki magából a cigánybűnözés egy részét”.

Balavány egyenesen lapjának roma szakértőjévé avanzsált azzal, hogy februárban meglátogatott két falut (Csenyétét és Gadnát), és Cigány világ Észak-Magyarországon címmel kétrészes riportban dolgozta fel élményeit (febr. 16.; 23.). Kétségtelen volt miről írni, az egyik helyen bestiálisan megöltek egy idős asszonyt, s mindkét mély szegénységben vergődő faluban rettentően sok vagyon elleni bűncselekményt követnek el. A riporter, aki Babits-idézetekkel és költői képekkel (pl. „Gadnán az ég is piszkos”) teszi kontrasztossá írását, nem fél kimondani vélt igazát, a „konok szomorú tényt”: az állam által túltámogatott roma családok legtöbbje jövedelmét „bűncselekményekkel egészíti ki”, és „ahol a roma lakosság túlsúlyba kerül, a pusztulás és a mindennapi agresszió válik jellemzővé”. Utóbbi megállapítás szinte szó szerint került át az egyik kocsmai beszélgetésből, azt egy magyar férfi mondja neki, tehát akceptálható, nem pedig egy erősen dülöngélő cigány („nyílván nem a széltől”) vagy egy olyan, aki a riporter meglepetésére – mint írja – az utca közepére vizel.

A Hír Tv és a Magyar Nemzet között mintaszerű az együttműködés. Nem csoda hát, hogy előbbi Célpont című műsora Balavány csapásán elindulva – mint hirdették – „előítéletek nélkül” számoltak be három idős ember aljas meggyilkolásáról. „Mindennapossá váló gyilkosságok. Brutalitás idősek ellen. Magukra maradt falvak, rettegő lakosok. A kisebbségi struccpolitika következményei. Célpontban az etnikai bomba” – szólt a bombasztikus felvezető. A műsorban megszólalt Kiss Tibor rendőr-alezredes, aki előbb elmondta, hogy kifejezetten nem szereti a cigánybűnözés fogalmának használatát, majd elismerte, hogy az elkövetők roma származású személyek. Nem lennék meglepve, ha a „feszesebb ritmus” miatt kerültek volna egymás mellé a mondatok, s élőszóban nem így követték volna egymást. Nem lehet kérdés, a filmkészítők magabiztosan hisznek megközelítésük helyességben, hiszen a film végén hetykén odavágják: „műsorunkat a panaszbizottságnál jelenthetik fel”.

Március 10-én aztán a Magyar Nemzethez került át a labda. Falvakat tartanak rettegésben a romák címmel közöltek tartalmi összefoglalót a tévés produkcióról. „Megdöbbentő riportot készített a Hír Televízió a közelmúltban súlyos, cigányok által elkövetett bűncselekményekről.” Megtudhatjuk, van olyan cigány elkövető, aki „unalomból” ölt. Mint ahogy a gyilkosságok brutális részletei mellett (az egyik 88 éves megerőszakolt áldozat szemét kinyomták, lábát levágták, fejét széthasították) „háttérként” még arról is tájékoztatják az olvasót, hogy soha ennyi segélyt nem kaptak a romák. A rövid híradásban a cigány/roma szó önállóan vagy szóösszetételben tizenegyszer fordul elő.

Az év elejétől tartó időszakban a leggyakrabban emlegetett cigányokkal kapcsolatos história a lapban a Blaha Lujza téri 12 éves késelő ügye. A sajtóban előbb Maugliként, majd Krisztiánként elhíresült romániai G. I. február elejéig napi munkát adott az újságnak, 19 cikket számoltunk össze. Tovább tombol az erőszak a fővárosban – így a jan. 17-iki híradás címe. Különösen megkapó volt az éppen a Magyar Nemzettől – amelyik feladatának érezte, hogy naponta hírt adjon az ügyről, és az állam tehetetlenségét kárhoztassa –, hogy elégtétellel idézte az egyik székelyföldi gyermekvédelmist, aki megdöbbent azon, hogy a gyergyói gyermekbűnöző esete a kormányülésen is szóba került. G. I. Romániába történő visszazsuppolása kapcsán Tóth Szabolcs Töhötömnek például ez jutott az eszébe (jan. 19.): „Az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy nem bűnmegelőzésről, hanem mentőakcióról volt szó: nehogy a […] haramiapalántát felnégyeljék, és elrettentésül kiszögeljék egy arra járó 7-es busz ajtóira. Kétségkívül ez nem lett volna eurokonform megoldása a problémának, ám azok, akiknek egyre inkább nyílik az a bizonyos bicska, lehet, hatékonyabban gondolják majd az ítélkezésnek ezt a formáját, mint a magyar állam jelenlegi élet- és vagyonvédelmi tevékenységét.” Tóthnak személyes élményei vannak, háromszor törtek be hozzá, ám az önbíráskodásról mégis lemondott, mert, mint a cikkben megtudjuk, nem hasonlít Charles Bronsonra. S ha igen? Akkor beszerez egy vállról indítható rakétát, miképpen jegyzetében megpendíti, és lő? De hova, kibe? S egyáltalán, honnan veszi, hogy lakásbetörői cigányok? Írásából ez már nem derül ki.

A másik év eleji slágertéma P. József ügye volt, akit előzetes letartóztatásba helyeztek, mert azzal gyanúsítják, részt vett egy fiatal összeverésében. A roma P.-t 2005-ben egy Mortimer becenévre hallgató fiú karddal átszúrta; a politikai baloldalon sokan vélték úgy, etnikai fogantatású bűncselekmény történt, és még antirasszista szolidaritási gyűlést is tartottak. Utóbb Mortimer magát cigánynak vallotta, a rasszista indíték megdőlt, ami a jobboldal kárörvendően fogadott, ezzel együtt a tettes 3 év 10 hónap börtönbüntetést kapott emberölés kísérlete miatt. P. József meggyanúsítása most jó alkalmat adott a baloldali cigányvédők szapulására. Körmendy Zsuzsanna például tévesen egy kalap alá veszi a zámolyi romáknak politikai menedéket adó Franciaország köztársasági elnökének írt értelmiségi köszönetnyilvánítást, illetve P. József mostani ügyét (jan. 7.). Azt a hamis látszatot kelti, mintha egy gyilkosság roma elkövetői is menedékjogot kaptak volna, és elfeledkezik arról is, hogy az ombudsman és a közigazgatási hivatal is kimondta, a zámolyi romákat jogsértő módon tették földönfutókká, a francia menekülthatóság pedig többüknél megállapította az üldöztetést.

P. „József és a hozzá hasonlók ellen a legtöbbet azok vétik, akik elhitetik vele, hogy menlevele van a bűnre, mert roma” – így Körmendy. Seszták Ágnes ennél is továbbmegy: „eközben a cigányok folyamatosan gyalázzák a magyarokat, minden módon tudomásukra hozva, mennyire gyűlölnek minket” (Beérett a liberális vetés, jan. 18.). Zámoly, Jászladány, Blaha Lujza tér vagy éppen P. József ügye mellett argumentumként megjelenik az olaszliszkai lincselés is, noha nem világos teljesen, Seszták mire gondol, amikor ezt írja: „Szögi Lajos középiskolai tanár kivégzése a legrafináltabb forgatókönyvírók mocskos fantáziáját is felülmúlta. […] Meglincselték, pogromot ültek felette, ahogy tetszik. Lehetett volna ez egy határ, amit soha többé senkinek ebben az országban átlépni nem szabadna. Ehelyett az ügy húzódik, a feledésig vagy azon túl is.” Ha nincs lincselés vagy másféle önbíráskodás, akkor egy jogállamban természetszerűen "húzódik az ügy”, minél súlyosabb, annál inkább. És hát számos olyan határ van, amelyet a társadalom többsége nem lép át, de vannak, akik mégis. Ezeket a határsértéseket szankcionálja például a büntetőjog.

A lap helyt adott dr. Kende Péter Liszkay Gábornak, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjéhez írt levelének (jan. 30.): „ha lapotok a Magyar Gárda szellemiségének hatékony segítőjévé válik; nyílt és betonkemény cigányellenes hangulatot szít, valósággal szuggerálja olvasóit arra, hogy ne tűrjék a »cigánybűnözést«, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni az »erőszakos cigány bűnözőktől« – akkor perceken belül túllépünk a jelenlegi állapoton. […] Polgárháborús állapot jöhet létre.” Liszkay helyett Seszták válaszolt: „Először is, nem szuggerálok senkit, másodszor, talán azt kellene mondanom, hogy emberek, nyugodtan hagyjátok magatokat meglincselni, agyonverni, szíven szúratni, kifosztani? De nem mondom, mert nem vagyok sem hülye, sem pedig képmutató. […] Hogy beindulhat egy spirál? Hiszen már beindult. És nem azért, mert én »olyan« cikkeket írogatok a Magyar Nemzetbe, hanem azért, mert egyszer minden cérna elszakad.”

A cérnát a Nemzetnél, meglehet, tényleg Szögi Lajos tanár agyonverése szakította el. Akkoriban született meg Bayer Zsolt bosszúszomjas publicisztikája, a Cigányliszka (2006. október 17.): „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Akit még elütünk, annak pechje van. A lehető legnagyobb sebességgel továbbhajtva, autónkból hívjunk mentőt, és a legközelebbi rendőrörsön álljunk csak meg, ahol adjuk fel magunkat. (Sajnos, tudom én, ez a helyzet nem fordulhat elő. Ha az ember elüt valakit, különösen, ha az illető gyerek, muszáj megállnia. Tehát meg fogunk állni ezután is. Valamit mégis tenni kell. Jó ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöttünk az állatok, használjuk nyugodtan fegyverünket...) […] Zéró tolerancia. Legyen ez a jelszó. A mi jogainkat ugyanis senki sem fogja megvédeni. Csak mi. És ha Olaszliszkán ezt is megússzák a cigány lincselők, akkor velünk van baj. Óriási baj. Akkor velünk már bármit meg lehet tenni.”

Toleranciakampány-plakát. Mikulás, nem krampusz © ARC

Ehhez képest egyelőre viszonylag kisebb terjedelemben tudósítanak az olaszliszkai lincselés peréről. Viszont a bűnelkövetők, gyanúsítottak származási címkézése egyéb ügyeknél is mindennapos gyakorlattá vált a lapban. Néhány példa: Lopott és gyilkolt az ösztöndíjas roma (febr. 20.); középiskolás cigányok bántalmazták egyik osztálytársukat, ezúttal Egerben (jan. 26.) vagy a támadó roma férfi oldalán kb. kéttucatnyi roma is a helyszínen termett (jan. 17.).

Olykor az áldozatok roma származása is előkerül. A Szigetváron történt, a rendőrség gyanúja szerint etnikai indítékú támadás szenvedőalanyainál például teljes joggal. És Olaszliszka után nehéz lenne kifogásolni azt is, hogy a kéki gázolásos baleset áldozatánál is megírták, hogy egy roma kislányról volt szó. Igaz, egy kicsit nagyobb terjedelemben számolnak be arról, hogy a nagybácsi mellbe vágta az egyelőre a balesetben vétlennek tűnő sofőrt. Azért a tálalás itt sem tökéletes: „Emlékezetes, január közepén Ózdon támadt rá egy roma apa az ötéves kisfiát elsodró autósra. […] Az ózdi és a kéki eset szerencsés kimenetelük ellenére azért érdemel figyelmet, mert a körülmények emlékeztetnek Szögi Lajos olaszliszkai [helyesen tiszavasvári] tanár tragédiájára”. A kéki sofőr számára lehet, hogy szerencsés kimenetelű volt az eset, de a kislány mégiscsak szeméremcsont-töréssel került kórházba.

Semmi kivetnivaló nincs viszont a roma közélet szereplői származásának taglalásában. Közügy az is, hogy első fokon Dancs Mihályt, az OCÖ alelnökét három és fél évre ítélték el, ahogy az is, hogy a Gilvánfa sikkasztó polgármesterét újraválasztották, vagy hogy a romaholokauszt-kárpótlás címén hogyan károsították meg cigány önkormányzati vezetők háromszáz millióval az Osztrák Megbékélési Alapot, és milyen szerepe volt ebben a börtönbüntetése elől bujkáló Bihari József egykori OCÖ-elnökhelyettesnek. Azzal viszont nehéz megbarátkozni, hogy a lap arról ír: a Kolompár Orbán vezette országos önkormányzatot uraló „választási szövetség egyfajta mirigyszervként szívta fel a börtönviselt múltú vagy börtönviseltséggel [magyarul: börtönbüntetéssel] fenyegetett politikusokat” (febr. 5.). Hiszen valóban közügy a politikusok priusza, de akkor meg nem világos, miért nem írtak a „mirigyszerv” ellenlábasának számító Lungo Drom elnökének, Farkas Flóriánnak a viselt ügyeiről is, jogerős elítéléseiről és furcsa eljárási kegyelméről, amellyel a Horn-kormány volt szíves egy bizonytalan kimenetelű per megpróbáltatásaitól megóvni akkori védencét.

Pontosabban világos. Az év első két hónapja a népszavazási kampánnyal telt, amelyben a Magyar Nemzet a Fideszt segítette. Ebben a kampányban pedig – ha nem is túlságosan nagyot, de mégiscsak – szerepet kapott Farkas is. A Magyar Gárda kapcsán elmondhatta (jan. 23.), hogy „az immár erőszakos cselekményekben is megnyilvánuló feszültség fokozódásáért a szociálliberális kormány és személyesen Gyurcsány Ferenc felelőssége tényként megállapítható”. Meg azt, hogy a kormánypárti cigány értelmiség árulása példátlan, és „a romák számára az utolsó lehetőség a népszavazás”. Majd februárban személyével hitelesíthette a Hír Tv leleplezését Veres János pénzügyminiszter és kampányfőnöke állítólagos romák közti voksvásárlásáról (márc. 3.).

A Magyar Nemzetben legtöbbet szapult és legelőnytelenebbül bemutatott roma politikus ma Horváth Aladár mellett Kolompár Orbán OCÖ-elnök, akinek botrányos puccsa az országos önkormányzatban méltán háborította föl a Farkast támogató jobboldalt (is). Ám idén már nem emiatt kap hideget-meleget, hanem a Magyar Gárdával szembeni harcos kiállásáért. A szerkesztőség már a címadással orientálta olvasóit, mit gondol Kolompárról. Együtt rasszistáztak – számolnak be arról, amikor az OCÖ által a Gárda ellen gyűjtött 68 ezer aláírást átadta a kormányfőnek (márc. 7.). Kolompár burkoltan fenyeget – olvashatjuk, miközben arról beszél, hogy akár összecsapás is lehet a szélsőjobb meg a romák között (febr. 29.). Barna inggel riogatnak – így a Nemzet, amikor aláírásgyűjtő akcióját a Jobbik központja előtt jelentette be az OCÖ (jan. 24.). S a lap munkatársának éppen ezen a tájékoztatón jut eszébe érdeklődni a Kolompár kiskunmajsai szervezeténél indult nyomozásról.

Mindemellett vannak persze olyan írások is, amelyek azt az unalomig ismert szólamot szajkózzák, hogy miért nincs a romáknak hiteles elitjük. Végh Alpár Sándor szerint „egy Malcolm X-szerű, Martin Luther Kinget idéző, Gandhit formázó, ám ide gyökerező egyéniségre lenne szükség”. Horváth Aladár meg Kolompár persze nem ilyen (febr. 16.). Az előbbinek „arca és lefelé görbülő szája elárulja, hogy nem egészséges kedély”; utóbbi meg „alig várja, hogy érje a cigány embert valami bántás, és talpra ugorva kiálthasson: fasiszták!” De Farkas Flórián is megkapja a magáét: „többre aligha képes, mint üldögélni a parlamentben az ellenzék jóvoltából”. A szerző szerint a sport és a vallás jelentheti a megváltást. Farkas Jánost és Sándor Csikart emlegeti példaként, miközben az Aranycsapat 12. tagja nem cigány. „Tudom, lesznek ellenkezők. Neveket sorolnak. Festőt, költőt, dzsesszmuzsikust, istenemre, sikeres mindahány, ám én kultúrán ennél fontosabbat értek. Ahogy tisztálkodni kell. Ahogy étkezni. Ahogy iskolába járni. Ahogy köszönni. Ahogy imádkozni.” Nem kristálytiszta, e tekintetben miért volnának alkalmasabbak a sportolók a zenészeknél.

Érdekes tematikai csoportot alkotnak azok a közlemények, amelyeknél a cigányok kapcsán lendül meg a szerző fantáziája, mintegy ők adják az ürügyet, vagy éppen példájukkal támasztatna alá az írás logikai íve. Tíz éve jelent meg egy könyv a médiák cigányképről, „Vágógépként, csak némában” a címe. Nos, valami ilyesmi történik itt is. A Fidesz által „szociálisnak” keresztelt népszavazás kampányában hírt adtak például Bajna kisebbségi önkormányzatának döntéséről, hogy létrehoztak egy tízezer forintos alapot a rászorulók vizitdíjainak utólagos rendezésére (febr. 19.). Amit aztán senki sem vett igénybe, mert a romák „önérzetük miatt leszurkolják” a díjat. Minderről nem helyi roma vezető vagy, urambocsá, valamelyik roma beteg számolt be a lapnak, hanem a falu háziorvosa.

Ugyanúgy a romák jelentették a trambulint egy valós társadalmi probléma (lakosságcsökkenés és elöregedés) valótlan demográfiai okadatolásához (jan. 16.). „Öt újszülött gyermek közül három roma származású ma Magyarországon – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a roma családok körében sokkal több gyerek születik” – indul a cikk. Hogy ebből miért következne, hogy a magyar gyerekek hatvan százaléka cigány családba születik, arra később sem derül fény.

A cigányság élethelyzetét alapvetően meghatározó szakpolitikai kérdések, a foglalkoztatás, a lakhatás és az oktatás közül csak az utóbbi tárgyában születtek értékelhető publikációk az utóbbi 12 hétben. Ez még akkor is így van, hogyha a „botrányok” vitték itt is a prímet. Kerepesen vizsgálódott az Oktatási Hivatal, és megbírságolta az iskolát. A dolgot az tette különösen „izgalmassá”, hogy tavaly a Gárda jelentkezett egy szülői demonstráció biztosítására, ám végül erre nem került sor, mivel azt Franka Tibor polgármester is ellenezte. A másik izgalmat egy kutatás jelentette, amely arról tanúskodott, hogy még az iskolai integrációban résztvevő iskolákban is nagyon rossz a program hatékonysága. A dolog pikantériája: a vizsgálatról a Népszabadság adott hírt, és a szerzők célja egyáltalán nem az integráció elvetése, hanem a döntéshozók ösztökélése volt. Ludwig Emilt, a Magyar Nemzet lapszerkesztőjét leginkább mégis az fogta meg, hogy az integrációs program minden eredmény nélkül „szépen fogyasztja az adófizetők pénzét” (jan. 8.). Pedig a szerző már csak azért is fontosnak tartja az iskolai oktatást, mert otthon csak afféle ismeretekre lehet szert tenni, hogy „mennyi pénzt kell szerezni egy pakli cigarettáért, egy kiló krumpliért, egy liter borért, hogyan kell a lakatot leverni a sufniról, ellopni a bringát, permetezőt a szomszédból, kinyerni az olajat a faluszéli trafóházból, letarolni az erdőt a ládi határban. A nemi élet érdekességeit is előbb lehet megismerni otthon, mint az iskolában. A segélyt meg így is, úgy is hozza a postás a családi pótlékkal együtt.”

Szabóné Kármán Judit romológus az általunk olvasott 113 Magyar Nemzet-cikk közül a legtartalmasabbal reagál Ludwig bakugrásos eszmefuttatására (jan. 17.). Adatokkal bizonyítja, hogy a szegregáció zsákutca, mint ahogy azt is, hogy az integráltan oktatott jó képességűek iskolai teljesítménye nem romlik, míg a rossz tanulóké javul, ráadásul a roma–nem roma ellentét is csökken. A hátrányos helyzetű és cigány gyerekek iskoláztatásába való beruházás megtérülő befektetés – állítja Szabóné, és arra kéri Ludwigot, hogy tartson vele és tanítványaival valamelyik cigánytelepre. „Ismerkedjen meg néhány apukával, anyukával, bátyuskával, akik nem lopni tanítják gyermekeiket.”

Ludwig az írásra és a szívélyes invitálásra így válaszol: „Észrevételeit elolvastam, egy részükkel egyetértek, a többivel nem látom értelmét vitatkozni. Ez a probléma kinőtte egy napilap vélemény oldalát, küszködjenek vele, akiknek ez a dolguk. Ezért nem fogadom el kedves invitálását sem egy cigánytelepi gyakorlatra.” Kár volt visszautasítani, nagyon is ráférne lapjára valamivel több empíria és jelentősen kevesebb cigányfóbia.