Az alkoholistákat rá kell venni a kezelésre
A sokszázezer alkoholistának otthont adó Magyarországon sokkal inkább megerősíteni kellene a szenvedélybetegek gondozását, mint zsugorítani az addiktológiai intézetek hatáskörét – állítják az országos intézet bezárása ellen tiltakozó szakemberek, akik a minisztérium döntése mögött nem látnak rációt.
A szenvedélybetegek kezelésének problémái olyan rendszerproblémák, amelyeken a legkevésbé az segít, ha megszüntetik a gondozásban részt vevő intézmények szervezeti, módszertani és szakmai felügyeleti intézményét – kommentálta egyik forrásunk az Országos Addiktológiai Intézet (OIA) májusi bezárásáról szóló hírt. Az OIA eddig szakmai-irányítói, s koncepció-előkészítő funkciót látott el, s néhány, folyamatosan csökkenő számú ún. támaszambulancia révén a gondozói-ellátói feladatokat is vállalt.
Az egészségügyi tárca döntése értelmében a gondozási feladatokat az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet veszi át, a módszertani, kutatási, adatgyűjtési és monitoring feladatokat pedig az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ látja el. A döntés hírére a területen érintett szakemberek (addiktológusok, szociológusok, pszichológusok és pszichiáterek) a Magyar Addiktológiai Társaság kezdeményezésére tiltakoznak, a Horváth Ágnes miniszternek címzett levelet 260-an írták alá.
„Az OAI tudományos műhelye folyamatosan zsugorodó éves költségvetéssel dolgozott, legutóbb már csak 28 millió forint volt” – magyarázza lapunknak az intézményt vezető Buda Béla, aki – elkerülendő, elfogultságot tulajdonítsanak a kezdeményezőknek - munkatársaival a tiltakozást nem írta alá.
Nem világos, milyen adatokra hivatkozott az egészségügyi tárca, amikor az OAI egy órára jutó esetszámát országos átlageredményekkel hasonlított össze. Eszerint az intézet egy órára jutó esetszáma mindössze az országos átlag 27 százaléka, az egy órára eső beavatkozások száma az országos átlag 15 százaléka, az egy órára jutó pontszáma pedig az országos átlag 34 százaléka, azaz az intézmény kihasználtsága korábban az országos átlag negyede volt. A lapunk által kikérdezett addiktológusok szerint az adatok efféle tálalása csúsztatás, hiszen a szenvedélybetegeket az ellátó intézményeknek nem elég kezelni, hanem előtte fel kell kutatni, s rá kell venni az együttműködésre. Az alkoholisták és a drogosok nem állnak úgy sorban a gondozó előtt, mint a fogfájósok meg az asztmások a rendelő várójában.
Az OAI emellett olyan szakmai-kutatási feladatokat is ellát, amely a koncepciógyártástól a statisztika készítésig terjed. „A tárca döntése mögött nem látjuk a rációt” – mondja a hvg.hu-nak Topolánszky Ákos, a Magyar Addiktológia Társaság elnökségi tagja. „A szenvedélybetegségek óriási költségvetési kiadásokkal járó társadalmi problémát jelentenek, hiszen az addiktológiai problémák felelősek minden harmadik magyar ember haláláért; ezen pár tízmillió forintot spórolni érthetetlen” – magyarázza a szakember.
Miközben 2006-ban a gondozásba vett alkoholisták száma alig harmincezer volt, a szakemberek szerint a népbetegség legalább 6-700 ezer embert érint közvetlenül, s akkor még a tőlük szenvedő családtagokat nem számoltuk. „Az alkoholpolitikában nincs pénz, nagyon olcsón tartunk fenn egy intézményrendszert, de ennek megfelelően a betegek öt százalékát érjük el” – mondja Topolánszky, hozzátéve: bár az OAI több alkohológiai koncepciót letett az asztalra, országos alkoholpolitika a mai napig nincs, s kábítószer politikát is csak azért visznek a kormányok, mert az érzékenyebben érinti a polgárokat.