Gyurcsány a Parlamentben. Egyedül © Stiller Ákos

A Fidesz totális győzelmet aratott, az MSZP–SZDSZ-kormány totális vereséget szenvedett a vasárnapi háromdíjas népszavazáson. A kabineténél is nagyobb azonban Gyurcsány Ferenc személyes csatavesztése, amely közvetlenül elvezethet a kormány bukásához, illetve előkészítheti a baloldal és a szocialista párt történelmi kudarcát a következő országgyűlési választáson, bármikor is legyenek azok. A Fidesz és Orbán Viktor újra, de minden korábbinál biztosabbnak látszó nyerő helyzetbe került – igaz, volt már ilyenben többször is, mégis bukott elégszer. Most ha legalább technológiai értelemben racionálisan politizál, a kormányzás az ölébe hullik. Nagyjából ennyi a tegnapi referendum hatalomtechnikai rezüméje.

Joggal állítható persze, hogy nagyjából előre lehetett tudni, mi lesz a szavazás végeredménye. Csakhogy más dolog a várakozás, és más a befejezett tény; nem véletlenül tartanak szavazásokat, amelyek megfellebbezhetetlenül kifejezik a népakaratot. Nem beszélve arról, hogy a magas részvétel, az igenek területtől, településtípustól és maguktól a kérdésektől függetlenül meggyőző aránya vasárnap talán még magukat a fideszeseket is meglepte.

Gyurcsány jövőjét illetően számos párhuzam adódik, ezek közül a legnyilvánvalóbb Medgyessy Péter kormányfő sorsa. 2004-ben a szocialista miniszterelnök bukását egy olyan esemény, az európai parlamenti választási vereség előzte meg, amely előre kalkulálható volt, ráadásul a szocialisták fiaskója a mostani referendumhoz képest, illetve az európai kormánypártok átlagához képest egyáltalán nem volt tragikus. Ennek ellenére Medgyessy körül nagyon gyorsan elfogyott a levegő, amit kapkodásával csak továbbsúlyosbított. Gyurcsánynak is most már biztosan sokkal nehezebb lesz szövetségeseit meggyőzni arról, hogy érdemes sorsukat az övéhez kötni. (Ennek szemléletes példáját adta Horn Gábor SZDSZ-es államtitkár, aki a maga keresetlen módján, de lényegében pontosan értelmezte a vasárnapi eredményt.) Egy tisztes vereség esetén még lehetett volna mire hivatkozni, de hát világos, ez nem az, hiába is emlegette a kormányfő egy gyenge pillanatában úgy az otthonmaradók millióit, mint akik nemet mondtak az ilyen típusú kérdésfeltevésre. Vesztes politikusok szokásos átlátszó trükkje ez. A kormányfő – elméletileg! – persze dönthet úgy, hogy visszakozik, és szakít a „népnyúzó” politikájával, de Gyurcsányt láthatóan nem ilyen fából faragták, s ha mégis megtenné, amire például pártbeli ellenfelei ösztökélik, végleg beismerné vereségét, és végérvényesen politikai hullává válna.

Csodák a politikában is csak ritkán fordulnak elő. A szocialistáknak minél sürgősebben új vezér után kell nézniük, mert – vélekedjünk bárhogyan is Gyurcsány személyes képességeiről vagy a népszavazási kérdések kétségtelen abszurditásáról – míg korábban a győztesek jele világított a kormányfő-pártelnök homlokán, ma már a veszteseké, és nem látni, hogy mivel lehetne letörölni onnan. A jövő évi európai választás aligha hoz fordulatot. A reformok pozitív eredményeit – ha lesznek egyáltalán – a lakosság 2010-ig pedig biztosan nem látja majd, számottevő gazdasági növekedésre, a munkanélküliség csökkenésére vagy az életszínvonal növekedésére se számíthat az ország. Talán nem szabadul el az infláció, és a legjobb esetben tartani tudjuk a konvergenciaprogramban előirányzott célokat, de ahhoz meg kiadáscsökkentés kellene, ami – mint vasárnap is láttuk – nem növeli a népszerűséget. Addigra persze valamit lökhetnek a gazdaságon az uniós pénzek, de azt meg nehéz lesz a szavazókkal megetetni, hogy az magának a kormánynak az érdeme lenne. Ebben a helyzetben párttársai azt kockáztatják, ha kitartanak Gyurcsány mellett, a következő parlamenti választáson megsemmisítő vereséget szenvednek, és könnyen éppúgy középpárti státuszba szorulhatnak, mint lengyel elvtársaik.

Orbán a Fidesz kampányközpontjában. Jaj, a győzőknek! © MTI

Mit tehet a Fidesz? Amennyire Gyurcsány személyes Waterlooja a tegnapi szavazás, úgy Orbán nagy visszatérése, partraszállása: újra sikerült megszilárdítani hegemón helyzetét jobboldalon, egyben saját elfogadottságát növelni a lakosság körében. Az ellenzéki párt és vezetője 2006-os veresége után kellően széles regiszteren játszott ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetben maga válassza meg, milyen hangot kíván megütni, mégse veszítsen személyes hiteléből. Lehet továbbfokozni például a kormányerőkön belüli zavarodottságot, mondjuk, azzal, hogy a Fidesz kierőszakolja a többpénztáros egészségbiztosítás eltörlését célzó népszavazás még idei kiírását. A recept bevált, noha maga a kérdés nem annyira „materiális”, mint a három vasárnapi volt. Ha azon a szavazáson nyernek, akkor a kormánypártok már nem hivatkozhatnak arra, hogy itt az ingyenesség iránti vágy győzött, ráadásul egy olyan törvényt semmisíttetnek meg a nép által, ami nem csak szimbólum, mint a három díj, hanem valóban a reform lelkének számít.

Csakhogy, mint erre utaltunk, van némi kockázata egy efféle akcióba fogni, mert mi van, ha még sincs meg a kétmillió szavazat? Kivárásra késztetheti a Fideszt más is. Például játszhat arra is, hogy a biztos parlamenti választási siker érdekében minél tovább a hatalomban tartja Gyurcsányt, mondjuk, a jövő évi európai választásokig. Bár kellően lenézik a szocialistákat, tudják jól, mert háromszor is tapasztalhatták, az MSZP legalább cserélni jól tud, két év alatt akár még fel is lehet építeni egy potens szocialista vezért. (Aki nem emlékezne: ha nem is a párt élén, de vezérszerepben Pozsgayt váltotta Horn; Kovács Lászlót Medgyessy; Medgyessyt pedig Gyurcsány). Orbán a választás után elmondott beszédének kevéssé karcos hangütéséből mintha inkább arra lehetne következtetni, ők most már inkább Gyurcsány hibernálásán dolgoznak, nem pedig a gyors megbuktatásán. De persze azt is mondta az ellenzéki vezér, hogy a népszavazáson a többség elutasította az „egészségbiztosítás privatizálásáról” szóló törvényt is. Az eddig megismert Orbánhoz talán jobban illik, az „addig ütni a vasat, amíg meleg” harcmodora. Március 15. után már biztosan többet tudunk a Fidesz ütemtervéről.

Ehhez képest magának a három díjnak az eltörlése kevesebb izgalmat tartogat, noha csatazajban itt sem lesz hiány. A kormányfő durcás kiállása, miszerint a parlamentnek nincs módja, a kormánynak pedig nincs szándéka a kiesett bevételek visszapótlására a kórházaknak, a háziorvosoknak meg az egyetemistáknak, legalább annyira szól az „éretlen” népnek, a „hataloméhes” Fidesznek, mint a „felelőtlen” alkotmánybíráknak.

Ez utóbbiban azért van némi igaza a kormánynak, mert míg a nép és a Fidesz csak tette a dolgát, addig az alkotmánybíróság olyan eszközt adott a mindenkori ellenzék kezébe, amely ellentétes az alkotmány szellemével, mert aránytalanul korlátozza végrehajtó hatalom működést. A vasárnapi népszavazás után feleslegesnek tetszik persze ezt felemlegetni, de a Fidesz sem akarhatja, hogy a vasárnaphoz hasonló – a költségvetést bizony így vagy úgy érintő – referendumok gyakorlattá váljanak, mert neki sem lenne jó, ha a nép túlságosan ráérezne a kormányaprítás ízére, hiszen Orbán pártja hatalomra készül.

A kormánypártok ragaszkodása a költségvetés számaihoz akár örvendetes is lenne, de teljességgel komolyan vehetetlen egy olyan országban, ahol napi gyakorlat a büdzsémódosítás. A kormánynak éppen néhány hete sikerült például megtalálni az új kormányzati központ meghiúsulása miatt a régi minisztériumi épületek eladására betervezett milliárdok forrását. S hogy Gyurcsányék mégsem annyira eltökéltek az „eredeti állapot visszaállításában”, mi sem jelzi jobban, hogy a vizitdíj és napidíj miatti nyugdíjkompenzációt nem vonják vissza. Úgy sejtjük, sokat puhul még a most kérlelhetetlennek mutatkozó kormányálláspont.

Persze a Fidesz sem hazudtolta meg magát. Csakis blöffként értelmezhető javaslatuk, hogy a kormányzati kommunikáció meg a Szerencsejáték Zrt. 41 milliárdos játékadója fedezze majd a kiesett egészségügyi és felsőoktatási pénzeket. Mintha az ellenzéki párt nem lett volna felkészülve arra, hogy a kormány magáévá teszi követelését, miszerint a díjakat azonnal meg kell szüntetni.

Kossuth tér vasánap este. Itt a piros © Stiller Ákos

S ha már a pártoknál tartunk, az MDF utólag talán bánhatja, hogy nem csatlakozott az igenekhez. Noha az is látható, ha saját, felismerhető arculatot akar, akkor az efféle kispárt számára vállalható kockázatú döntéseket nem kerülheti meg állandóan. Az is igaz, a népszavazás bojkottálása nem volt túl jó ötlet, ennél csak az reménytelenebb, hogy a referendum után Dávid Ibolya olyan tanácskozást akar, ahol az ország legjobb szakemberei tesznek alternatív javaslatot arra, hogy mi lehet a megoldás. Mire számít az MDF elnöke? Egyes „szakemberek”, a Rektori Konferencia például támogatta a tandíjat, míg mások, a hallgatói önkormányzatok nem. És magának az egészségügyi copaymentnek is megvan az erős szakmai támogatottsága, habár nyilván az sokkal kisebb, mint a lakossági elutasítás. Még egy példa. A napokban állt elő a kormányfő a közoktatás megújítását célzó programmal, amely az egy éve működő, a legjobb szakemberekből álló Oktatási Kerekasztal javaslatainak némelyikét vette át, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke mégis a szakmai egyeztetés hiányára panaszkodik. A helyzetet látva Csurka István örökbecsű szavai csengnek fülünkbe a szakértelemről, mint bolsevista trükkről.

Tarlós István, a Fidesz népszavazási kampányának vezetője szerint az emberek nem csak a kormányról mondtak ítéletet, de arról a neoliberális szellemiségről is, amely már majdnem uralkodóvá kezdett válni. Gyurcsánynak el kell döntenie, hogy a baloldali politika mellé áll, vagy folytatja „a neoliberális politika uszályába szegődött korábbi politikáját". Nyilván Tarlósnak külön elégtételt jelent az SZDSZ-szel azonosított neolib politika veresége.

Gyurcsánynak most már az az esélye sincs meg, hogy – mint tette ezt Horn Gyula kormányfő – a „népnyúzást” a koalíciós társra, az SZDSZ-re kenje. Túl sok haszna nem származna belőle, mert a liberálisoknak alig maradt elszipkázható szavazóbázisa, miközben az SZDSZ a miniszterelnök megbízható szövetségese volt eddig, és ez a kapcsolat az utóbbi másfél évben csak erősödött. Gyurcsány bukása megjósolhatóan Kókáék kormányzati térvesztéséhez, az idő előtti választás pedig az SZDSZ eltűnéséhet vezetne. A kisebbik rossz elve alapján mégis valószínű, hogy nem feküdnének keresztbe Gyurcsány menesztésének, sőt a későbbi pozíciók miatt inkább élére állnak majd a váltásnak. Feltéve, ha egyedül a politikai ésszerűség dönt. Csakhogy válsághelyzetekben különösen igaz, hogy a politikában gyakran fontosabbak az érzelmek, mint az értelem, így nem tudni, milyen szerepet játszik majd a történésekben a miniszterelnök és Kóka jó személyes kapcsolata.

Mindez persze látszólag a pártok ügye, de az, hogy hogy sikerült az országot egy olyan állapotba manőverezni, amiből nagyon nehéz lesz kikecmeregni, már mindannyiunké. Nem szívesen mondjuk, de a jövő sötéten kezdődik. A kormány Gyurcsánnyal vagy nélküle nagy eséllyel teljesen lebénul, ám a mostani koalíciót minden bizonnyal váltó Fidesz vezette jobboldal elkötelezettsége a szükséges strukturális változások iránt már 1998 és 2002 közötti kormányzása alatt sem volt túl nagy, hát még, ha az a csodavárás röpíti hatalomra, hogy nem kell tenni semmi különöset, mert „van elég pénz”. – A népszavazás nem megoldani fogja a problémákat, hanem mind a bal-, mind a jobboldal számára tovább komplikálja azokat – mondta Tölgyessy Péter múlt csütörtökön. Hozzátehetjük, nem csak a két politikai oldal, hanem az ország számára is.

Zádori Zsolt