2008. március. 10. 12:49 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 10. 12:51 Itthon

A Fidesz benyújtotta törvényjavaslatát

A Fidesz-KDNP a kormányt is megelőzve, éjszaka benyújtotta törvényjavaslatát a vizitdíj és kórházi napidíj eltörlése miatt kieső összegek pótlása ügyében - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Budapesten, a Fidesz-KDNP frakciószövetségi ülése után.

Mint mondta, a javaslat első része módosítja a 2008-as költségvetést, az oktatási és a külügyi tárca, valamint a Pénzügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal "kormányzati luxuskiadásaiból" csoportosít át forrásokat, amellyel fedezhető a vizitdíjból és a kórházi napidíjból az idei évre betervezett 18 milliárd forint. Mivel a tandíjat még nem vezették be, így itt kieső bevétel sincs - tette hozzá.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: a javaslat másik részében azt indítványozzák, hogy 2009. január 1-től a Szerencsejáték Zrt. által játékadó címén a költségvetésbe befizetett 41 milliárdos összegből 30 milliárd forintot az egészségügyre, 11 milliárdot pedig a felsőoktatási fejlesztésekre fordítsanak. Az MTI kérdésére a frakcióvezető azt mondta, ha a kormányoldal nem veszi napirendre a Fidesz-KDNP törvényjavaslatát, akkor szétszedik módosítókra és benyújtják kormány indítványához.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.