2008. január. 24. 16:59 HavariaPress Utolsó frissítés: 2008. január. 24. 16:49 Itthon

A Hírös Kommandó szabadította ki az elrabolt holland kislányt

A kecskeméti kommandósok "szabadították" ki azt a 9 éves holland kislányt, akit anyja "rabolt el" nevelőszüleitől. Csütörtökön délelőtt került sor a kommandós akcióra egy pálmonostori tanyán: a holland hatóságok kérésére, nemzetközi elfogatóparancs alapján vette körbe a magányosan álló tanyát a Hírös Kommandó.

Az ügy előzménye az, hogy a 42 éves holland nő tavaly decemberben, mikor kislánya nevelőszüleinél tett látogatást, a gyermeket engedély nélkül magával vitte. A holland rendőrség információi szerint egy Kiskunfélegyháza közelében lévő tanyára menekült a nőgyermekével és szintén holland élettársával. A magyar hatóság felderítés után jelezte a holland rendőrségnek, hogy megtalálták őket, majd az erre kiadott nemzetközi elfogatóparancs értelmében léptek akcióba.

Mikor a 42 éves holland nő kislányával sétálni indult, s a háztól, ahol a hatóságok szerint veszélyes élettársa egyedül maradt, már elég messze járt, a rendőrök igazoltatták és előállították őket. A házban maradt élettárs az előzetes információk ellenére, melyek szerint fegyvere lehet és akár ellenállásra is képes, az első felszólításra kijött a házból és megadta magát. A felszólítás egyébként a férfi anyanyelvén hangzott el, a kommandósok egy tolmácsot is magukkal vittek az akcióra. A kislányt, míg a holland hatóság emberei érte nem jönnek, a gyermekvédelmi hatóság vette gondjaiba, szüleit pedig a rendőrök őrizetbe vették.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.