2008. január. 22. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 22. 13:40 Itthon

Hamisítás elleni nemzeti testület alakul

Hamisítás elleni nemzeti testületet hoz létre február 1-től a kormány a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés, valamint a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések visszaszorítása érdekében - tudta meg az MTI kedden.

A távirati iroda értesülései szerint a testület vezetője Kondorosi Ferenc, az "Új rend" program végrehajtásáért felelős kormánybiztos lesz. A bizottságban képviselteti magát a gazdasági, az egészségügyi, az oktatási, a földművelésügyi, a szociális és munkaügyi, illetve a pénzügyi tárca, valamint a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal. A testület ülésein állandó meghívott lesz a legfőbb ügyész és a Gazdasági Versenyhivatal képviselője.

Az MTI úgy tudja, a tanácsadó, javaslattevő és véleményező testület egyik feladata az állami szervek, a társadalmi, illetve az érdek-képviseleti szervezetek közötti együttműködés hatékonyabbá tétele, valamint a hamisítás elleni stratégia, illetve intézkedési tervek elkészítése.

A távirati iroda még tavaly adott hírt arról, hogy az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) adatai szerint a filmipar 2006-ban 6 milliárd forint bevételtől esett el a kalóztevékenység miatt; ez a nettó forgalom 20 százalékát jelenti.

A jogvédő szervezetek azt állapították meg, hogy Magyarországon tízből kilenc letöltés illegális, tíz DVD-ből hét nem eredeti. Becslésük szerint a szerzői jog megsértése miatt az érintett iparágakban évente nagyságrendileg 100 milliárd forint kár éri az országot.

Az International Intellectual Property Alliance tavalyi jelentése szerint a magyar üzletiszoftver-piac 42 százalékát, a szórakoztatószoftver-piac 40 százalékát és a lemezpiac 35 százalékát kalóztermékek jelentették.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.