2008. január. 08. 15:55 MTI/HavariaPress Utolsó frissítés: 2008. január. 09. 08:13 Itthon

Megverte a bírót és ügyvédét az ügyfél

"Nem adhat semmi elfogadható alapot és indokot arra, hogy a független magyar bíróságon munkájukat tisztességgel, jogrendünk betartásával végző kollegákat ilyen aljas, megmagyarázhatatlan támadás érje" - írta a Legfelsőbb Bíróság elnökének Takács Albert miniszter.

Az illető az ítélethozatal után rátámadott a saját ügyvédjére is, akit szintén bántalmazott. Az ügyben az illetékes nyomozó ügyészség és a zuglói rendőrkapitányság indított eljárást; a bíró és az ügyvéd sérüléseinek mértéke egyelőre nem ismert és az eset további részleteit is homály fedi.

Három jogász is megsérült, közülük egy bírónő és egy ügyvédnő súlyosan. A polgári perben éppen egy 51 éves férfi cselekvőképességéről tárgyaltak, amikor a tárgyalásvezető bíró egy kérdést tett fel az illetőnek. A kérdésen a férfi annyira feldühödött, hogy felkapott egy vasszéket, és a tárgyaló bírákhoz vágta.

A szék a tárgyalásvezető bírónőt a vállán találta el, az elsődleges szakvélemény szerint a bírónő vállcsontja eltört, vagy elrepedt, de a sérülés mindenképpen nyolc napon túl gyógyuló. A bíróság férfi tagja megpróbálta elhárítani a támadást, de eközben ő is megsebesült a kezén; a jelen lévő ügyvédnő pedig súlyos fejsérülést szenvedett. A bíróság harmadik tagja, egy bírónő sérülés nélkül úszta meg az esetet, de sírógörcsöt kapott, a fogalmazó pedig az asztala alá menekült.

A támadás olyan hirtelenséggel zajlott, hogy a tárgyalásvezető bírónőnek még a riasztógomb megnyomására sem volt ideje. A tárgyalóteremből kihallatszó felfordulás zajára végül egy rendész figyelt fel, és ő fékezte meg a dühöngőt. A férfit ezután a kihívott zuglói rendőrök őrizetbe vették, vele szemben a további eljárást a Központi Nyomozó Ügyészség folytatja le.

A rendkívüli esetről tartott délutáni sajtótájékoztatón Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke külön is szóvá tette, hogy nem megoldott a bírák és a bírósági tárgyalótermek védelme.

Az esettel kapcsolatban állásfoglalást adott ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT), amelynek a legfontosabb gondolata az, hogy ismételten fel kell hívni a figyelmet a bírák és a tárgyalótermek védelmére. A testület szerint tarthatatlan a jelenlegi helyzet és kérik a szükséges intézkedések megtételét. Az OIT évek óta szorgalmazza, hogy a súlyosabb büntetőügyeket tárgyaló bíróságokon legyen folyamatos rendőri jelenlét - mondta Lomnici Zoltán.
 
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint az eset "jelképezi azt a társadalmi közeget, amelyben élünk", hangsúlyozta: közös felelősségünk az atrocitások elleni fellépés.
 
Az igazságügyi és rendészeti miniszter levélben kezdeményezett találkozót Lomnici Zoltánnal, hogy minél gyorsabban, minél hatékonyabb megoldást keressenek az erőszakos tettek megelőzésére. A kedd este a távirati irodához is eljuttatott levélben Takács Albert mély felháborodásának adott hangot a Pest Megyei Bíróság tárgyalótermében történt támadás miatt.
 
"Nem adhat semmi elfogadható alapot és indokot arra, hogy a független magyar bíróságon munkájukat tisztességgel, jogrendünk betartásával végző kollegákat ilyen aljas, megmagyarázhatatlan támadás érje" - írta a Legfelsőbb Bíróság elnökének a szaktárca vezetője.
 
Hangsúlyozta, meggyőződése, hogy az Alkotmányt és a törvényeket nemcsak szavakkal, de tettekkel is védeni kell azok megszegőivel szemben. Arra kérte továbbá Lomnici Zoltánt, hogy tolmácsolja együttérzését és jókívánságait a támadásban megsérült munkatársainak.
 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.