2007. december. 30. 16:45
MTI
Utolsó frissítés: 2007. december. 30. 16:42
Itthon
SZDSZ: nem elég gondolni a nemre
A párt politikusai leplezték le az SZDSZ "Nem elég gondolni a nemre" feliratú plakátját vasárnap a fővárosi Nyugati téren. A liberálisok azért kampányolnak, hogy a 2008-as országos népszavazáson minél többen szavazzanak a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj eltörlése ellen.
© MTI |
Wittinghoff Tamás kitért arra is, hogy jövőre a parlament újra tárgyalja az egészségbiztosítási törvényt, amelyet Sólyom László köztársasági elnök ezen a héten küldött vissza az Országgyűlésnek. Az ügyvivő felhívta a figyelmet arra: ha újra elfogadják a törvényt, akkor az államfő már nem kérhet normakontrollt. Fontos üzenetnek nevezte, hogy Sólyom László hiányolta a törvényből a versenyt, mert mint mondta az SZDSZ alapvetően egy olyan több biztosítós rendszert szorgalmazott, amely a versenyre épül.
Léderer András, az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezetének elnöke a tandíjról szólva azt mondta: hazugság a Fidesz állítása, amely szerint most ingyenes a felsőoktatás. Véleménye szerint a szegény diákok nem azért nem tudnak az egyetemeken tanulni, mert ki kell majd fizetniük a fejlesztési részhozzájárulást, hanem azért, mert nem tudják kifizetni a tankönyveket, a jegyzeteket. Idézett a Fidesz 1994-es választási programjából, amely szerint: "A felsőoktatásban részt vevő hallgatók közvetlen és közvetett haszna nagyobb a képzésből kimaradó és azt csupán adójával támogató polgár közvetett hasznánál." Léderer András szerint az új rendszer az igazságosságról is szól, arról, hogy a jó tanuló kevesebbet fizessen, a fejlesztési hozzájárulásból az intézmények fejlesztéseket hajthassanak végre és hogy az ösztöndíjak valódi megélhetést nyújtsanak a diákoknak.
Aki ma a vizitdíjat és a kórházi napidíjat támadja, az a hosszú távon fenntartható, világos, átlátható viszonyok között működő egészségügyet támadja - mondta Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti elnöke. A politikus egyúttal kitért arra, hogy az országos népszavazás mellett néhány Pest megyei településen helyi referendumokat is tartanak majd. Ezeket - Szabadai Viktor szerint felelőtlen módon - Budapest és Pest megye szétválasztása érdekében szervezték. Az elnök szerint viszont Pest megye és Budapest nem létezhetnek egymás nélkül.
Itthon
MTI/hvg.hu
2007. december. 17. 20:26
Elfogadták az egészségbiztosítási törvényt, lesz népszavazás
Itthon
MTI
2007. december. 11. 17:48