"Hány veséje van önnek? Kettő? És honnan tudja?" - mielőtt gátlástalan szervkereskedők otromba belső poénjára gyanakodnánk, gyorsan tisztázzuk: a fenti fordulattal egyik sebész forrásunk azt érzékeltette, hogy ha sosem vizsgáltattuk meg, nem is tudhatjuk, hány vesével születettünk. Magyarán: egy vesével vagy fél májjal is teljes életet lehet élni, mivel az anyatermészet szerencsésen túlbiztosított bennünket. Mégis várakozási listára kerülnek az átültetésre várók, s a sorra kerülőkbe is jobbára elhunytak veséjét, máját ültetik be. Holott a hvg.hu-nak nyilatkozó orvosok állítják: volna kapacitásuk a szervátültetések elvégzésére.

A donációs kultúra terjedése az egészségügyi intézmények részéről komoly, összehangolt szervezést és mélyreható tájékoztatást, a polgárok részéről közösségi szemléletet és egészséges életmódot feltételez, s mi igazából egyikben sem jeleskedünk. A véradás ugyan meghonosodott, de a szervdonorság ennél jóval nagyobb fáradsággal, áldozatokkal jár, még akkor is, ha a kockázatokat nem tartják jelentősnek az orvosok. A pénzhiány, a mentalitásunk, az elégtelen informálás és a rosszul karbantartott testünk akadályozzák, hogy a zökkenőmentes és gyors szervátültetések országa legyünk.

Veseátültetés © Végel Dániel

A hazai viszonyok egyik jó példája az őssejtlevétel. Pár százezer forintért az erre szakosodott vállalkozások lefagyasztják és tárolják gyermekünk köldökvér-őssejtjét, csak éppen azt nem tudjuk még, mihez kezdünk majd vele. Jelenleg a köldökvér őssejtek igazolt gyógyító felhasználási módja a vérképző rendszer betegségének esetén a vérképzőrendszeri őssejtek pótlása. "A kisgyermekkorban jelentkező betegségnél a lefagyasztott őssejt is magában hordozhatja az erre való hajlamot, míg ha felnőtt korban jelentkező kórral találkozunk, a tárolt őssejt mennyisége bizony kevés lehet majd" - ecseteli lapunknak Rajczy Katalin, az Országos Vérellátó Szolgálaton belül működő Magyar Csontvelődonor Regiszter vezetője az átgondoltság hiányát. Persze elismeri, hogy az őssejtkutatásban hihetetlen potenciál rejlik, de hozzáteszi: még nem ismert, hogy az őssejtpótlás során a köldökvérben levő őssejt  a felnőtt korban is kinyerhető őssejthez képest miben is jelent igazi előnyt. 

A köldökvér őssejteket több értelme volna a külföldön már igen, de idehaza még nem létező közösségi őssejtbankokban elhelyezni. Egy leukémiás gyereknek így könnyebben találnának olyan donort, amelynek vérképző sejtjei az övéhez leginkább hasonlító szöveti antigén struktúrával rendelkeznek, ilyenformán nagyobb eséllyel transzplantálhatók. A köldökvérőssejtek ráadásul toleránsabbak, s így a donorkiválasztás során olyan donor is választható, amelynek szöveti antigénjei nem teljesen azonosak a betegével.

A Szent László Kórházban - mint Kriván Gergely sebészorvostól megtudtuk - idén kilenc köldökvérőssejtes transzplantációt hajtottak végre, ezek közül kettő esetben a beteg testvérei (a szöveti hasonlóság esélye a testvérek esetében 25 százalék), a többi hét alkalommal külföldiek segítettek.

Azért a rosszindulatú hematológiai betegségek, leukémiás betegségek csontvelő átültetését még jellemzően nem a köldökvérőssejttel végzik, hanem felnőtt donorok véréből vagy csípőcsontjából vesznek le hozzá vérképző őssejtet. Magyarországon erre a célra valamivel több mint ötezer regisztrált, szükség esetén tehát önzetlenül a kés alá fekvő donort tartanak nyilván, míg Csehországban például két különböző listán 20-20 ezer felajánlkozót tartanak nyilván. (Az egész világon nagyjából 12 millió csontvelődonor várja a bevetést.) A húszezres donorszám volna a hazai célkitűzés is, ám ezt széleskörű, mélyreható információs tevékenységgel, s nem valamifajta gyors kampánnyal kell elérni - hangsúlyozza Rajczy Katalin. Az önkéntes csontvelődonornak jelentkezőktől előbb vért vesznek, majd néhány alapvizsgálat elvégzése után (vírusvizsgálat, szöveti tipizálás) rögzítik őket az adatbázisban. Ha azonban velük szöveti hasonlóságot mutató beteg bukkan fel, a vizsgálat újabb lépcsőit a korábbinál részletesebben végig kell folytatni, s csak a szöveti azonosságot mutatók válnak donorrá. Már ha ők is akarják: sokan az "éles bevetés" előtt meggondolják magukat és visszalépnek. (A köldökvér nem lép vissza! - mondja erre egyik sebészünk.) A kapkodó és elégtelen toborzókampánnyal inkább az alulinformált, nem igazán elkötelezett önkéntesek számát lehetne felduzzasztani ideig-óráig - figyelmeztet Rajczy Katalin. A közösségi őssejtbank nagyobb esélyt adna a kisebbséghez tartozó betegeknek is; mivel legtöbb csontvelődonor kaukázusi típusú ember, az egymáshoz hasonló szöveti antigén struktúrájú kisebbségek (pl. a romák) nehezebben találnak regisztrált szervadományozót, s anyagi helyzetük jellemzően a saját célú őssejtraktározást sem teszi lehetővé.

Azt a hazai törvényi szabályozás szerencsére nem engedi, hogy megélhetési célból ajánljuk fel szerveinket, az azonban már kevésbé megnyugtató, hogy bár az önkéntes donorok költségeit az állam viselné, az ezt rögzítő törvényi paragrafushoz máig nem rendeltek végrehajtási utasítást. Az az önzetlen csontvelődonor, aki vizsgálatokra utazik a fővárosba, valamint őssejtlevételre több napra kórházba fekszik, hogy egy - adott esetben - vadidegen életén segítsen, még arra nem számíthat, hogy a vonatjegyét automatikusan téríti az állam. (Azért van, aki belead: a Démétér Ház Alapítvány például a csontvelő-transzplantációra vállalkozó donorokat segíti.)

A szervátültetés kapcsán - ehhez filmélményeink is hozzájárulnak - a nemzetközi szervkereskedő hálózatok, esetleg a szervturizmus is eszünkbe juthat, de idehaza nem ilyen krimibe illő a helyzet. Az egyik vesénket például élődonorként csak szeretteink, közeli hozzátartozóink valamelyikének ajánlhatjuk fel, de jóval gyakoribb, hogy elhunyt emberek szerveit operálják át másvalakibe. Akinek nincsenek rokonai, barátai, az eleve csak ebben, vagyis a cadaver-donorban gondolkodhat (a cadaver jelentése holttest). A tavaly elvégzett 315 darab magyarországi vesetranszplantáció közül például csak 15 volt élődonoros műtét, 300 esetben már elhunyt személy szervét ültették be a vesebajos páciensbe.

Korábbi felvétel: veseátültetés a SOTE Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján © Végel Dániel

"Az országban nagyjából 850-es várakoznak művesére, s számuk nagyobb arányban nő, mint a műtétek száma" - mondja a hvg.hu-nak Szenohradszky Pál sebész, a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke. Az olló csak nyílik, pedig az átültetés hosszú távon lényegesen olcsóbb, mint egy életen keresztül vesekezelésre járni, ráadásul fiatal korban, élő donorból kivett vesét beültetve a beteg (szaknyelven recipiens) valószínűsíthetően hosszabb és zavartalanabb élet elé néz, mint ha elhunyt személy szervét kapná. A dolog tehát működik, a hvg.hu-nak ennek ellenére sikerült olyan édesanyával találkoznia, aki gyermekének nyolc évre nyúló kezelése közben jóformán az internetről tudta meg, hogy a folyamatosan megterhelő és drága dialízis kezelés helyett felajánlhatja egyik veséjét gyermekének. A Borsod megyei Hirkó Zsuzsannát és lányát alig két hónapos előkészületek után a múlt héten műtötték, szerdán pedig már el is hagyhatták a Baross utcai transzplantációs klinikát. "Nincs bennem harag, de ha az elmúlt nyolc év alatt valaki elmondta volna, hogy nem szükségszerű, hogy dialízis előzze meg a transzplantációs listára kerülést, akkor talán nem akkor kellett volna kapkodunk, amikor már a kritikus szintet is meghaladta a lányom vérében lévő, a vese méregszintet jelző kreatinin-érték" - mondta lapunknak a lábadozó asszony.

A dialízisközpontok megélhetése végeredményben attól függ, hogy járnak-e dialízisre a páciensek. Utóbbiak közül sokan nincsenek tisztában azzal, hogy van választásuk. Pedig a veseátültetés nem is járna számukra nagyobb kockázattal, "a halálos szövődmények nemzetközi adatok alapján 0,02 százalékot tesznek ki, kisebb, könnyebben kezelhető fertőzés, s hasonlók az esetek 2-4 százalékában fordulnak elő" - mondja Szenohradszky Pál. A sebész a cadaver-donoros transzplantációk felpörgetését is szükségesnek tartja, ennek záloga lehet a spanyol minta átvétele: "ott minden kórház intenzív osztályán találunk egy donációs felelőst, aki odafigyel arra, hogy a végstádiumban lévő betegek szervei ne vesszenek el."

© Végel Dániel

Az alvilágba záratott Titüosz máját folyamatosan marcangolta két odarendelt keselyű, ám a máj újra és újra kinőtt. Az erőszakos mitológiai alak bűnhődését túlzás volna donációs eljáráshoz hasonlítani, arra azonban csodásan ráéreztek az ókori görögök, hogy a májból kimetszett darab egy idő után újranő. Az élődonoros májátültetés is erre épül, a Távol-Keleten eddig 7500-at, Európában összesen másfélezret, Magyarországon összesen hármat végeztek. Az első hazait tavaly januárban: a négyéves Rebeka küzdelmét lélegzetvisszafojtva figyelte az ország, a vírusfertőzésben szenvedő kislány azonban két héttel a műtét után elhunyt; "bármennyi májat ültettünk volna be, a sertésből származó baktérium megtámadta volna" - ad utólagos analízist Járay Jenő, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika professzora. Kevesebb médiazaj közepette, de pár héttel később sor került egy újabb élődonoros műtétre is (a megműtött gyerek azóta is jól van),  pár hete pedig az első felnőtt páciensen végrehajtott élődonoros májátültetést is elvégezték a klinikán. 

Az utóbbi, sikeres műtétet levezénylő Máthé Zoltán véleménye szerint nincs gond a magyarok önzetlenségével, sok ajánlkozó egyszerűen nem alkalmas a szervátültetésre. Sokaknak negyven évesen már zsírmájuk van, erős dohányosok, vagy olyan anatómiai variációt hordoz a szervük, hogy alkalmatlan az átültetésre. "Kanadában is száz jelentkező közül körülbelül negyven volt alkalmas" - mondja a transzplantációs sebész, felidézve torontói ösztöndíjasként szerzett tapasztalatait. Az élődonoros szervátültetések száma idehaza is növekszik, végeredményben ez egy jól tervezhető beavatkozás, amelyet immár külföldön edződött szakembergárda végez itthon.

Nagy baj van a fejekben - összegzi Járay Jenő, a klinika professzora a donációs helyzetet, rávilágítva, hogy főleg magunkat hozzuk hátrányos helyzetbe.  A vesedonorok hetven százaléka egyszerűen alkalmatlan: rejtett cukorbetegséget, vesekövet, szívproblémákat hordoznak magukban, a májdonorok a túlsúlyuk miatt zsírmájasok. Az egy gyerekes családmodell miatt sok beteg gyermeknek esélye sincs arra, hogy testvérétől szervet kapjon, ráadásul a szülők eleve idősebben is szülik meg gyermekeiket, mint korábban, így ők is korosabbak és betegebbek lesznek, mire gyermeküknek esetleg szerveikkel segíthetnének.