2007. november. 18. 10:17 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 18. 10:14 Itthon

Ellopták és kifosztották a tűzoltóság szóvivőjének szolgálati gépkocsiját

Ellopták és teljesen kifosztották a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivőjének szolgálati gépkocsiját - mondta el a sértett vasárnap délelőtt az MTI-nek.

Molnár Péter elmondta, hogy szombaton éjjel mentésben vett részt Budapesten egy súlyos közlekedési a balesetnél, s miközben az egyik sérült újraélesztésében segített, ellopták a közelben parkoló, oldalán tűzoltóság feliratú szolgálati gépkocsiját, amelyen az előírások szerint be volt kapcsolva a megkülönböztető fényjelzés.

Molnár Péter hangsúlyozta, hogy a megkülönböztető fényjelzést csak akkor lehet bekapcsolni, ha jár a gépkocsi motorja.

Az autót vasárnap reggel a III. kerületi Juhász Gyula utcában találták meg. Teljesen kifosztották, elvittek belőle mindent, amit mozdítható volt, még azt is, ami nem - mondta a szóvivő, aki szerint a kár mintegy 1,5 millió forintra tehető.

Szombaton éjjel az Árpád hídon egy személygépkocsi lámpaoszlopnak ütközött, az autóban utazó három fiatal súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett.
Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.