2007. november. 16. 10:04 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 16. 09:58 Itthon

Elhunyt Ördögh Szilveszter

Életének 60. évében péntekre virradóra elhunyt Ördögh Szilveszter József Attila-díjas író - tudatta Kocsis András Sándor, a XXI. Század Társaság elnöke.

Ördögh Szilvesztert, aki a XXI. Század Társaság főtitkára is volt, szombaton, a Hazám-díj átadásán posztumusz kitüntetik a szervezet által alapított elismeréssel - közölte Kocsis András Sándor.

A 2000-ben alapított, elnevezésében József Attila Hazám című szonettkoszorújának címét kölcsönző díjjal a társaság kuratóriuma évente olyan személyiségeket jutalmaz, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve kulturális és művészeti életében kiemelkedő tevékenységet folytattak, életművükkel Magyarországot szolgálták.

Ördögh Szilveszter számos népszerű novellát és regényt írt, amelyekből tévé- és rádiófeldolgozások is készültek. Műfordítóként is alkotott, francia és vietnami szerzők műveit fordította magyarra.

Fő művei közül Kocsis András Sándor a Koponyák hegye (1976) és az Eretnek írások (2000) című alkotásokat emelte ki, amelyek - mint mondta - egységes logikai rendszert alkotnak. Ördögh Szilveszter éppen arra készült, hogy egy harmadik résszel trilógiává egészíti ki a két alkotást - tette hozzá a XXI. Század Társaság elnöke.

Ismert művei közé tartozik még A csikó (1973), a Kapuk Thébában (1978), a Bizony nem haltok meg (1979), a Változatok megváltásra (1982), a Lázár békéje (1985), a Titkos értelmű rózsa (1986), a Dobol a hó (1991), A könyv is olvas engem (1993), és a Koponyaüreg (1994).

Ördögh Szilveszter 1948. október 28-án született Szegeden. 1873-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-francia szakán szerzett diplomát. 1973-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola ösztöndíjasa, 1975-től a Magvető Kiadó szerkesztője, 1983-től az Új Írás rovatvezetője. 1988-tól a Magyar Eszperantó Szövetség Tekintet című magyar nyelvű kulturális szemléjének főszerkesztője.

1988 májusától 1989 októberéig a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja volt, 1994-től Horn Gyula kulturális tanácsadója. 1996-tól 2000-ig, majd 2002-től ismét a Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.

Munkásságát 1974-ben József Attila-díjjal ismerték el.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.