2007. november. 10. 12:06 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 10. 12:11 Itthon

Fidesz: nem az adótörvényekre, igen két módosítóra

A Fidesz nem szavazza meg hétfőn a parlamentben az adótörvényeket, ugyanakkor az ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az önkormányzati és területfejlesztési bizottság MSZP-s módosító javaslatát, amely meghagyná az önkormányzatok jelenlegi lehetőségeit az építményadó tekintetében - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján.

A Fidesz hétfőn támogatja majd az önkormányzati és területfejlesztési bizottság zárószavazás előtt benyújtott MSZP-s módosító indítványát, amely szerint továbbra is megmaradna az önkormányzatok választási lehetősége, vagyis maradna a jelenlegi gyakorlat 2008-ban is - közölte Varga Mihály. A politikus közölte azt is, hogy a Fidesz maga is benyújt egy módosítót, amely végképp kizárná a lehetőségét az ingatlanadózás bevezetésének, és arra kéri a kormánypártokat, hogy támogassák majd ezt az indítványt.

A Fidesz frakcióvezetése pénteken döntött arról, hogy erre a két módosítóra szavaznak majd igennel, a törvény egészét azonban elutasítják, mert szerintük "több sebből vérzik", és növeli az adóterheket.

Erre a megoldásra azért van szükség, mert ezen a héten hétfőn, az adótörvényekhez érkezett módosító javaslatok szavazásakor ugyan a Fidesznek és az MSZP-nek is volt ehhez hasonló javaslata, azonban egyik sem kapott többséget. A szocialistákét a Fidesz akkor azért nem szavazta meg, mert az MSZP indítványa feltételekhez közötte volna, hogy az önkormányzatok mi alapján választhatnak az említett két lehetőség közül - mondta Varga Mihály.

Kisvállalkozásokat érintő adókedvezményi javaslatról is döntés születik a parlament hétfői ülésén, amely szerint hat százalékponttal csökkenhet az érintettek befizetési kötelezettsége - erősítette meg Veres János pénzügyminiszter nyíregyházái sajtótájékoztatúján.

A javaslat szerint 50 millió forint adóalapig az eddigi 16 százalékos mértékű általános társasági nyereségadóval szemben 10 százalékot kell majd fizetniük a kisvállalkozásoknak - mondta a tárca vezetője. A tervezetet a kormányzó pártok támogatják, így minden bizonnyal elfogadják az adótörvények hétfői, országgyűlési végszavazásán - tette hozzá. 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.