Gyurcsány: 1956 a politikai küzdelem eszközévé vált
A kormányfő az Érték és felelősség című szombati konferencián egyebek mellett arról beszélt, hogy üresek a megemlékezések, sokan nem tudják, hogy kit kell ünnepelni.
Történészi vita 1956 lényeget illetően kevés van - mondta a miniszterelnök. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek fehér foltok. Sok részletkérdésben van nézetkülönbség. 56 megítélésének fő lényegét illetően azonban nem a föltáratlan események gátolják az egyetértést a kormányfő szerint.
Gyurcsány Ferenc szerint kétfajta nézőpont létezik 56-tal kapcsolatban. Az egyik a személyes. Ezek természetesen ellentétesek is lehetnek. A másik látásmód a távlatos perspektíva, amely a közösség egészének a teljesítményére figyel. Ez a kétfajta látásmód természetes módon áll konfliktusban egymással - közölte a kormányfő. Az igaz kérdés szerinte az, hogy elég érett-e az ország ahhoz, hogy megértse: mind a két nézőpontnak van igazsága.
Azoknak is van élményanyaga, akik közvetlenül nem érintettek 56-tal, de érintettek az azt követő 33 évben, a Kádár-rendszerrel, amely 56 tagadásához kötődik. Az emberek élményei azonban idővel megszépültek, tele vannak pozitív elemekkel. Egyik oldalról tudatosan pozitív a viszonyuk 56-hoz, a másik oldalról pedig tele vannak ösztönös, pozitív élményekkel a következő 30 évről - mondta a miniszterelnök. Szerinte ettől lesznek üresek a megemlékezések, mert sokan nem tudják, hogy kit kell ünnepelni. A tudatos "én" és az ösztönös "én" erőteljes konfliktusa ez - mondta Gyurcsány Ferenc.