2007. augusztus. 26. 14:02 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 26. 13:49 Itthon

Fidesz vs.kormány: egymást okolják a Magyar Gárdáért

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc magatartása váltotta ki a Magyar Gárda megalakulását - jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke vasárnap Budapesten. A kormányszóvivő szerint a Magyar Gárda megalakulását éppen a legnagyobb ellenzéki párt frakciója egyes tagjainak, illetve a párthoz közvetetten kapcsolható embereknek a magatartása váltotta ki.

 "A tegnapi események mindenki számára világossá tehették, hogy Gyurcsány Ferenc magatartása, Gyurcsány Ferenc személyisége az, ami alapvetően kiváltotta a Magyar Gárda megalakulását" - mondta sajtótájékoztatóján a Fidesz alelnöke, aki szerint a jelenlegi miniszterelnök nélkül nem lenne Magyar Gárda, így azok is neki mondhatnak köszönetet, akik tiltakoznak ellene, és azok is, akik örülnek a létrejöttének.
    
Szerinte azért a miniszterelnök magatartása az oka a szervezet létrejöttének, mert folyamatosan hazudott az országnak és ez nem változott a őszödi beszéd óta, mert nem veszi figyelembe, hogy az országban hogyan vélekednek a kormányzásáról, és mert a reménytelen, kilátástalan helyzetbe került emberek valamilyen választ akarnak adni a megszorításokra.
    
Hangsúlyozta: a megszorítások "kőkeményen érintenek" sok-sok millió családot, több mint 3 millió ember él a létminimum környékén, ezek az emberek elkeseredettek, nem látnak kiutat mostani helyzetükre, így a társadalom bizonyos csoportjai úgy érzik, hogy részükről ez a megfelelő válasz.
    
Hozzátette: a Magyar Gárda megalakulásakor is arra hivatkoztak az alapítói, hogy Gyurcsány Ferenc magatartására akarnak választ adni.
    
Kijelentette: egyre több honfitársunk számára világossá kell válnia, hogy a magyar társadalomban megjelenő akár anyagi, akár szellemi konfliktusok egyik nagyon fontos forrása Gyurcsány Ferenc, aki nem tud megoldást adni a válságra, magatartásával előidézi és provokálja ezeket a jelenségeket, és nem veszi figyelembe, hogy az emberek hogyan vélekednek a kormányzásáról.
    
Arra a kérdésre, hogy mi a Fidesz álláspontja a Magyar Gárdáról, annak fényében, hogy Wittner Mária fideszes képviselő is megjelent a szombati avatáson, az alelnök azt mondta: szombaton több közleményt is kiadtak erről a témáról, amelyekben többi között felszólították a gárdistákat arra, hogy tartsák be az alkotmányt és a törvényeket.
    
Varga Mihály szintén kérdésre azt mondta: Wittner Mária nem képviselte a Fideszt a Magyar Gárda megalakulásán.
    
Budai Bernadett kormányszóvivő szerint a Fidesz újabb tanúbizonyságot tett arról, hogy az elhatárolódás helyett az azonosulást választja a Magyar Gárdával kapcsolatban. Varga Mihály a szélsőjobboldal gyűlöletkeltő szavait visszhangozta - tette hozzá az MTI-nek nyilatkozva.
    
A gárda létét, megalakulását hiba összemosni a kormány intézkedéseivel, reformpolitikájával - hangoztatta. Mint mondta, ezek éppen azt szolgálják, hogy az ellátórendszerek jobb minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak, és hogy ehhez a kormány meg tudja teremteni a pénzügyi egyensúlyt.
    
A kormányszóvivő úgy fogalmazott: "Nem Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magatartása, hanem a Fidesz-frakció egyes tagjainak, illetve Fideszhez közvetetten kapcsolható személyeknek a magatartása táplálja a Magyar Gárda megalakulását, létét".
    
Közölte, Wittner Máriára, a Fidesz parlamenti képviselőjére, valamint a gárda felesketett tagjainak oklevelet átadó Für Lajosra, Orbán Viktor kabinetfőnökének, Deutsch-Für Tamásnak az apósára utalt.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.