2007. augusztus. 20. 09:56 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 20. 10:01 Itthon

Villámcsapások okozta tüzek országszerte

Főként az ország keleti megyéiben és a fővárosban okozott gondokat a vihar vasárnap éjszaka és hétfőn hajnalban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Dobson Tibor elmondta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Csongrád megyében, valamint Budapesten több helyen villámcsapás okozta tüzekhez riasztották a tűzoltókat, de személyi sérülés sehol sem történt.

Csongrád városában villám csapott egy lakóház tetejébe, amely kigyulladt, valamint egy tanyaépület nádteteje is leégett a megyében. Hajdú-Bihar megyében Debrecen környékét érintette leginkább a vihar. Nagyhát településen egy ezerbálás szalmakazal égett le egy baromfitelepen. A tűzoltóknak itt sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz átterjedjen a közelben lévő két másik, szintén ezer-ezer bálás kazalra, illetve két üresen álló hodályra. Szintén Hajdú-Biharban, Fülöp községben is villámcsapás okozta bálatűzhöz riasztották a tűzoltókat.
 
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Balkány községben egy garázsba csapott bele a villám, a garázsépület és az autó is leégett. Fehérgyarmaton egy melléképületben keletkezett tűz, amit szintén egy villám okozott. 

A fővárosban főleg a dél-pesti kerületekben okozott károkat a vihar. A XVII. kerületben leégett egy lakóház teteje a villámcsapásban keletkezett tűzben. A tüzek mellett sok helyen vízbetörésekhez, fakidőlésekhez kérték a tűzoltók segítségét. A tűzoltók sok helyen még mindig dolgoznak, és a károk felmérése is folyamatban van.

Hirdetés
hvg360 Fülöp István 2024. december. 02. 06:30

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Évek óta tart az önkormányzatok kivéreztetése a kormány által, elég csak az iparűzési adó felfüggesztésére vagy a különleges gazdasági övezetek kijelölésére gondolni. A jelek szerint több budapesti kerület és megyei jogú város komolyan vette Navracsics Tibor tanácsát, és januártól egyes helyi adók jelentős emelésével kompenzálja az elvont pénzeket. Megnéztük, hol, mennyivel nőnek a ezek a közterhek.