2007. július. 21. 15:00 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 21. 18:37 Itthon

Orbán: kisszerű és dogmatikus a mai politika

Történelmi szövetséget kell kötni Magyarországon a középosztály és a baloldal által magukra hagyott szegények világa között, a Fidesz küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza - fejtette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A kormányszóvivő a "radikális ellenzék vezérének" nevezte Orbánt, aki beszédével a nemzeti radikálisokat szólította meg - állította.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn beszél
A Fidesz elnöke a XVIII. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján elmondott beszédében hangsúlyozta: ma Európában újfajta korszellem van kialakulóban, a mai magyarországi politika azonban provinciális, kisszerű és dogmatikus.

Orbán az 1968-as nyugati diáklázadásokat felidézve azt mondta, hogy akkor egyfajta "kulturális ellenforradalom" zajlott le, amely csaknem negyven éven keresztül az európai politika hátterét adta. Szemléletének lényege az volt, hogy a teljes egyéni szabadság eléréséhez meg kell szabadítani az egyént a közösségi természetű kötelékeitől, azaz a nyelv, a származás és a nemi identitás kötelékétől. E gondolkodás kerete a morális relativizmus volt - jelentette ki a Fidesz elnöke.

Európa azonban mára rájött arra, hogy a jövő politikáját más szellemi alapokra kell építeni, hiszen illúzió a közösségi kötelékektől való megszabadulás - mondta és az újfajta európai gondolkodásmód sajátosságaként a család és a közösség által megtestesített értékeket jelölte meg. Európa tehát eljutott oda, hogy felismerje: a totális szabadság eléréséhez nem kell lebontani minden falat - fűzte hozzá.

A Fidesz elnöke szerint az európai emberek ma már az erkölcsi relativizmus helyett fogódzókat és eligazodási pontokat keresnek. Ezzel magyarázható több országban a kereszténydemokrata és konzervatív pártok sikere - vélekedett.

Az új körülmények között Orbán szerint a politikai pártpaletta jobb- és baloldalra történő hagyományos felosztását is túlhaladta az idő. Kifejtette, hogy pártja ennek szellemében kezdte meg több évvel ezelőtt az átalakulást. Mint mondta, a magyarországi "új jobboldalon", azaz a "polgári-nemzeti térfélen" olyan pártnak kell kialakulnia, amely "nemzeti" a kultúravédelem és a gazdasági érdekvédelem szempontjából, "demokrata", vagyis a népakarat érvényesítésére törekszik minden hazugsággal és csalással megnyert választás ellenére. "Versenypártinak" kell lennie, vagyis a társadalomban biztosítania kell az érdem szerinti előrejutást. E politikai erőt a "szociális" jelleg határozza meg, amennyiben meg akarja védeni a társadalmat attól, hogy a piac és a haszonszerzés logikája szerint szervezzék meg az élet minden területét - mondta a politikus.

A mai magyar baloldal viszont szerinte internacionalista, számára teljesen lényegtelen a nemzeti dimenzió, e baloldal autoriter gondolkodású, a "szakértői és modernizációs felsőbbrendűség" nevében nem engedi, hogy az emberek beleszóljanak a hatalmon lévők reformjaiba. Ez az antiszociális baloldal a monopóliumok, a kiváltságos csoportok barátja - mondta Orbán.

Szerinte az új jobboldalnak kell felkarolnia a szegényeket, mert a baloldal lemondott róluk. Mint hangoztatta, történelmi megállapodásra van szükség a középosztály és a szegények 2-3 milliós világa között. "A Fidesz küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza" - szögezte le Orbán Viktor, aki szerint ha ez nem történik meg, akkor a kiváltságait védelmező oligarchiák fognak a kiszolgáltatott helyzetben lévő szegényekkel szövetségre lépni a középosztállyal szemben.

A beszéd nyilvánosságra kerülése után szinte azonnal reagált a kormány részéről Daróczi Dávid szóvivő. „Orbán Viktor menetrendszerűen ráront a baloldalra, és kiátkozza a nemzetből azokat, akik másként gondolkodnak, mint ő" - mondta az MTI-nek. Mint hozzátette: ”Orbán Viktor mondatai a nemzeti radikálisoknak szólnak, nekik akar kedveskedni a radikális ellenzék vezére.”


Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.