Fokozott rendőri jelenlét a Tiszán
A nyári időszakban nagy hangsúlyt fektet a rendőrség a szabad vizek és a kijelölt fürdőzőhelyek ellenőrzésére.
A Tiszát az országhatártól a tiszaugi hídig, 247 folyamkilométeren ellenőrzik, két szolgálati helyről, Szegedről és Csongrádról. A munkát nyolc vízi járművel, valamint terepjárókkal végzik; napi rendszerességgel, folyamatosan ellenőrzik a területet - mondta Megyeri Árpád, a szegedi vízirendészet parancsnok-helyettese.
Szeged belterületén jelenleg nincs kijelölt fürdőhely, azaz tilos a Tiszában úszni, csak a napozás megengedett a parton. A városhoz legközelebbi kijelölt fürdőhely Algyőnél van.
A szülőknek, felnőtteknek fokozottan figyelni kell a hat éven aluli, illetve a 14 éven aluli, úszni nem tudó gyerekekre; a vízben legalább karnyújtásnyira kell állni tőlük, hiszen könnyen elmerülhetnek - tette hozzá Megyeri Árpád.
Nagy Pál, a megyei kapitányság bűnmegelőzési munkatársa elmondta, hogy a nyári hónapokban nő az eltűntek száma és több gyermek csavarog el. Többet járnak szórakozni, új ismeretségeket kötnek és a szülői felügyelet "enyhülése" miatt könnyebben próbálnak ki kábítószereket is.