2007. június. 15. 14:59
MTI
Utolsó frissítés: 2007. június. 15. 14:51
Itthon
Lamperth elismerésnek érzi a váltást
Lamperth Mónika szerint nem presztízsveszteség, hanem elismerés, hogy új tárcát kapott. A szocialista politikus erről azután nyilatkozott újságíróknak, hogy a kormányfő pénteken Budapesten bejelentette: Lamperth Mónika ezentúl a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot fogja vezetni.
"Európában szokásos dolog, hogy egy pártpolitikus különbözőtárcákat vezet, az egyik időszakban ilyet, a másikban olyat. Elismerésnek érzem, hogy már a harmadik típusú tárca vezetésével bíz meg a kormányfő" - mondta. Emlékeztetett arra, hogy mielőtt az önkormányzati és területfejlesztési tárcát vezette, volt belügyminiszter is. Lamperth Mónika hangsúlyozta: az új feladatot új kihívásnak tekinti.
"Egy baloldali kormányban értékmegjelenítő, és az egyik legfontosabb tárca a szociális, ennek megfelelő lelkiismeretességgel és ambícióval látok majd munkához" - közölte. A politikus az önkormányzati miniszteri munkáját korábban ért szocialista kritikákkal kapcsolatban azt mondta: nincs oka védekezésre, a frakcióülésen és az elnökségi ülésen is megköszönték a munkáját és "jó szívvel támogatták" kinevezését.

2007. április. 06. 13:49
Lamperth kitüntette a verekedőket
Itthon
MTI
2007. május. 03. 17:41