NNI: nyomozás indult egy hajózási felügyelő ellen
Több rendbeli hivatali visszaélés miatt javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egy hajózási felügyelő ügyében, aki ellen azért indult nyomozás, mert a rendőrség szerint jogosulatlan előnyhöz juttatott hajótulajdonosokat.
Az akkori Központi Közlekedési Felügyelet belső ellenőrzését követően, a szervezet tájékoztatása alapján rendeltek el nyomozást még 2005 márciusában a köztisztviselő ellen hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt - mondta Kapus Sándor, az NNI korrupció és környezetkárosító bűncselekmények elleni osztályának vezetője.
A rendőrség a nyomozás során azt vizsgálta, hogy a hajózási felügyelő kötelességét megszegve rendszeresen együttműködött-e egyes ügyfelekkel, meghatalmazott közvetítőkkel, jogosulatlan előnyt biztosítva nekik. A nyomozás során megállapították, hogy a gyanúsított nem szabályszerűen járt el egyes uszályok műszaki vizsgáztatásakor, illetve egyes hajózási dokumentumok kiállításakor. A köztisztviselőt ezért öt rendbeli hivatali visszaéléssel, három rendbeli hivatali közokirat-hamisítással és egy rendbeli sikkasztással gyanúsították meg. Az ügy iratait a rendőrség vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek - mondta el Kapus Sándor.
A rendőrök a hajózási felügyelő három ügyfelével szemben is vádemelést javasolnak.