2007. június. 08. 16:13 MTI Utolsó frissítés: 2007. június. 08. 16:13 Itthon

Halálos vonatbaleset a Budapest-Berlin vonalon

A német mozdonyvezetők rendszeresen kivizelnek a mozgó vonatból, és ez okozhatta a Budapest-Berlin expressz vezetőjének halálát is a Focus című német hírmagazin szerint.

Egyelőre csak feltételezések vannak forgalomban, még mindig nem ismert pontosan, hogy miért zuhant ki fülkéjéből a Budapest-Berlin szerelvény mozdonyvezetője a június 1-jére virradó éjszaka. Elterjedt a hír, hogy a 41 éves férfit nyitott sliccel találták meg, vélhetően vizelés közben esett ki a mozdony ajtaján. Hivatalos
forrásból cáfolták az értesülést. Maik Brandenburger, a német mozdonyvezető szakszervezet szóvivője azonban a Focus című hírmagazin portálján pénteken megjelent beszámoló szerint megerősítette, hogy kollegái gyakran fordulnak ehhez a megoldáshoz. 
    
"Semmi különleges nincs abban, hogy a mozdonyvezetők menet közben, a nyitott ajtón keresztül könnyítenek magukon" - mondta Brandenburger. Közölte: a masiniszták elsősorban az egyszemélyes vezetésű járatokon alkalmazzák a "technikát". Éles kanyarokban, vagy olyan területen végzik el a dolgukat így, ahol éppen felújítják a vágányokat, és amúgy is lassítani kell - hangsúlyozta a szóvivő.   
   
Egyébként nagyon kell sietniük, mert félpercenként meg kell nyomni az éberségi kapcsolót. Ha nem teszik, először fényjelzés, majd hangjelzés figyelmeztet, utána pedig a mozdony automatikusan lefékez. Éppen ezért nem végződött még nagyobb tragédiával a rejtélyes haláleset. A férfi egyedül volt a vezetőfülkében, és
miután kizuhant, a vonat megállt. A  holttestet a szerelvény mögött egy kilométerre találták meg.
Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.