2007. május. 11. 06:30 Kovács Andrea (hvg.hu) Utolsó frissítés: 2007. június. 06. 15:17 Itthon

Venne-e Rogántól használt autót?

Jezsuita, pitbull, Arrogán' - csak néhány példa Rogán Antal egykori ragadványneveiből. Ma már senki nem használja őket. A tavalyi parlamenti választás után kivonult a nagypolitikából- állítja -, és amióta az V. kerület polgármestere a szocialisták helyett egyre többet emlegeti a belvárosi kisnyugdíjasokat. A Fidesztől "önmegújítást" vár, Demszkyvel egyezkedik, és a saját személyiségét csiszolgatja. A példaképe - nem meglepő módon, most éppen - Európa új üdvöskéje, Sarkozy.

hvg.hu: Többször nyilatkozta, hogy a polgármesterség a parlamenti politizálással szemben kevésbé küzdelmes, inkább építő tevékenység, s ez önnek inkább megfelel. Sokáig úgy tűnt, hogy szeret ütközni.

R. A.: A pártpolitikai munkában nem tud az ember személyisége teljesen kibontakozni. Látja, maga is csak erre emlékszik, pedig volt számtalan építőszándékú javaslatom is, például a hírközlési törvény kapcsán, de ez kevésbé maradt meg az emberekben. Sőt, a parlament történetében először szavaztak meg 100 százalékban egy adótörvényt módosító javaslatot – ez is az enyém volt.

hvg.hu: Akkor ezentúl mire számítsunk a polgármester Rogántól, pártfegyelem vagy kerületi érdekek?

R. A.: Osztom a Fidesz politikai álláspontját a legtöbb kérdésben, de ha a Belváros-Lipótváros érdekeivel valami ütközik, én a kerület érdekeit képviselem, még akkor is, ha ez a pártom érdekeivel szemben áll. Ezt egyébként a saját pártomban is elmondtam már. A belvárosiak bizalmat szavaztak nekem, amiért az elkövetkezendő években meg kell dolgoznom.

© Stiller Ákos
hvg.hu: Fidesz-kongresszus lesz a jövő héten. Mi lehet az Ön szerepe az elkövetkező évekre kijelölt irány meghatározásában?

R. A.: Egyrészt az önkormányzati rendszer átgondolásában szeretnék közreműködni, másrészt fontosnak tartanám, hogy a Fideszen belül egy újfajta nemzedéki szemléletmód honosodjon meg. Rendhagyó ötleteket szeretnék a párt asztalára letenni. Ha komolyan veszik, amit javaslok, az jó, de ha nem, talán akkor sem lesz pusztába kiáltott szó. Lehet szó környezettudatosságról, arról, hogy mit gondolunk a nemzeti ünnepekről, vagy éppen az ideológiákról, vagy akár a kiváltságokról. Egyre több személyes példára lenne szükség. Azt gondolom, hogy az új nemzedékhez tartozó politikusoknak, mint amilyen én is vagyok, kicsit másként kellene viselkedniük, mint ahogyan a politikai elit tagjai eddig tették. Remélem, hogy amit én ma új nemzedéknek hívok, az előbb-utóbb nagy nemzedékké válhat.

hvg.hu: Egyszer azt mondta, hogy, reméli, tíz év múlva a jobboldali gyűjtőpártot majd nem Fidesznek hívják, de a mostani párt vezéralakjai ott is meghatározó szerepet töltenek be. Mit vár a pártjától?

R. A.: Jelenleg az egyik legfontosabb feladat, hogy megtaláljuk az ellensúlyokat. Azt várom el leginkább a Fidesztől, hogy ezekből egy koherens program álljon össze az elkövetkező esztendőkben. Ki kell mondani, hogy Magyarországon ma szükség van a kiigazító lépésekre, de ezeknek világos iránya kell, hogy legyen. Eljött az ideje, hogy kicsit pontosabban is megfogalmazza önmagát a Fidesz. Pontosabban meg kellene határozni azokat a konzervatív alapértékeket, amiken nyugszik a párt ideológiája. A hagyományok sem maradnak állandóak, egy pártnak is rendelkeznie kell a megújulás képességével. Annak a pártcsaládnak a tagjai, amelyhez a Fideszt is tartozik, sokszor sikerrel újították meg magukat, elég csak Nicolas Sarkozy tevékenységére gondolni.

Nem akarom bántani a főpolgármester urat (Oldaltörés)

© Stiller Ákos
hvg.hu: Lehet, hogy azért tervez két ciklust polgármesterként eltölteni, mert addigra mindez végbemehet, és egy olyan pártban kezdhet újra parlamenti politizálásba, amilyet elképzelt, amely jobban testhez áll önnek, mint a mostani?

R. A.: A kettőnek semmi köze egymáshoz. Azért gondolkodom nyolc évben, mert ennyi kell ahhoz, hogy megvalósulhassanak a városrész fejlesztésének legfontosabb lépései. Amit én a Jövő városának hívok, az ahhoz szükséges néhány alapvető változást a belvárosban két ciklus alatt tartom elérhetőnek. Amúgy nem tartom jó dolognak, ha egy polgármester túlságosan ráül a saját személyiségével egy városrészre, városra, mert olyan dolgok konzerválódhatnak, amelyekre már nincs szükség.

hvg.hu: Most Demszky Gáborra gondol?

R. A.: Nem akarom bántani a főpolgármester urat, együttműködésre törekszem vele, persze ha konfliktusokat keresnék, akkor találnék azt is. Fontosabb azonban, hogy létrejött egy megállapodás a főváros és a kerület között a belváros fejlesztésével kapcsolatban. Amikor erről megállapodtam Demszky Gáborral, nagyon jól tudtam, hogy a fővárosnak erre nem lesz pénze, mert mindent elvisz a 4-es metró. Ezzel talán ő is tisztában volt, legfeljebb nem akarta magának bevallani. Ugyanakkor a megállapodás nagyon fontos garancia a városnak és a befektetőknek is, hogy a választási ciklusoktól független dologról van szó.

hvg.hu: A kerület fejlesztésének sarkalatos pontjai a kormányzati negyed megépülésével kiürülő minisztériumi épületek. A kormány hajlandó Önt is bevonni a tárgyalásokba?

R. A.: Felvettem a kapcsolatot a kormányzattal, de az még nem derült ki, hogy számítanak-e rám ezeken a tárgyalásokon. Elrendelhetnék változtatási tilalmat is, de ezt nem szeretném, inkább érdemi párbeszédet folytatnék. Végső esetben persze élhet az önkormányzat az elővásárlás jogával is.

hvg.hu: Ennyire jól vannak eleresztve, van ehhez a kerületnek elég pénze?

R. A.: Lehetőség mindig van. Innovációra és településfejlesztésre van szükség. Befektetőket szeretnék bevonni a felújításokba, akik a mi 60 fillérünkhöz hozzáteszik a maguk 40-ét. Nekem a kerület polgármestereként az a kötelességem, hogy a kiürítendő épületeket most ne dobjuk ki a piacra, hanem tekintsük városfejlesztési kérdésnek is. Nagyon örülnék, ha konkrét elképzelés alakulna ki arról, hogy ha a kormányzat kivonul valahonnan, akkor mi történik majd ott. És hiszek a párbeszédben.

hvg.hu: Az őszi képviselő-testületi viharzás véget ért?

R. A.: Én már akkor is a működőképességet tartottam szem előtt. Azóta két fontos dologról is határoztunk. Az egyik, hogy a munkavégzés elsőbbséget élvez, interpellálni csak a nap végén lehet. Aki beszélni szeretne, várja ki a munka végét. A másik pedig a költséghatékonyság elve.

hvg.hu: Elismerjük, valóban eredeti elképzelés a helyi demokrácia gyakorlatáról. Talán éppen emiatt kérdezték sokan, hogy minek kell egy negyedik alpolgármester. Eddig csak három volt.

R. A.: Az elődöm két főállású és egy társadalmi megbizatással bíró alpolgármestert foglalkoztatott. Utóbbi fizetése fele a teljes állású kollégáénak. Én egy főállású és három társadalmi megbizatású alpolgármesterrel dolgozom. Ha kiszámolja, az fillérre pontosan ugyanannyi.

Rogán Antal Nixont idézi (Oldaltörés)

hvg.hu: Magyarország legprominensebb kerületének polgármestere. Miért nem az osztrák  határ menti szülőfalu, Szakonyfalu környékén vállalt ilyen feladatot? Néhány éve még ezt sem zárta ki.

R. A.: 1990 óta budapesti lakos vagyok. Itt jártam egyetemre, itt kezdtem el dolgozni, itt csöppentem bele a politika világába. Jobb, hogyha a szülőföldemen olyan emberek látják el ezeket a feladatokat, akik jobban ismerik a helyi problémákat.

hvg.hu: 2003-ban még azon busongott, hogy elbulvárosodott a politika, nemrég viszont már „celebként" aposztrofálta önmagát és politikus társait.

R. A.: A magyar társadalom nagy része a politikáról szerzett információit is a bulvár médiából gyűjti, a programszerű politizálás pedig hitelét vesztette, az emberek leginkább a politikus személyiségére kíváncsiak. A XXI. század erről szól. Ezt lehet XX. századi gondolkodásmóddal figyelmen kívül hagyni, de az élet ebbe az irányba megy.

hvg.hu: Sokan azonban pont amiatt tartják veszélyesnek ezt, mert az emberek többségének – ahogy a legutóbbi választást követően is kiderült – fogalmuk sincs arról, hogy mi és miért történik körülöttük.

R. A.: Szerintem az embereknek azzal együtt, hogy egy jelölt politikai programját megismerik, legalább annyira fontos, hogy a politikus személyiségét is megismerjék, és eldönthessék, hogy hisznek-e neki. Hadd idézzem Nixon mondását: „Vennél-e tőle használt autót”?

hvg.hu: Úgy tűnik, nagyon tudatosan készül az elkövetkező évekre. Szeretne előbb-utóbb a Fidesz elnöke lenni?

R. A.: Egyszer bohó fiatalként azt mondtam, hogy szeretnék valamikor a párt elnöke lenni, de ma már nem feltétlenül szerepel az ambícióim között

© Stiller Ákos
hvg.hu: Láttjuk, hogy már nem bohó. De azért nem is zárja ki.

R. A.: Láttam már közelről pártelnököt, minisztert és miniszterelnököt is. Nem minden esetben irigylem az életmódjukat, és azt is megtanultam, hogy nem az ambíció a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy valaki – legyen szó bármilyen pozícióról – meg tudjon felelni azoknak a kihívásoknak, amit a közélet jelent.

hvg.hu: Legyen a végén egy kis bulvár. Ki a példaképe?

R.A.: Magyart nem mondok, de nyugat-európait szívesen. Nicolas Sarkozy, egyike azoknak a politikusoknak, akik sokat hozzátettek ahhoz, amit a XXI. századi Franciaország jelent. Tudott merészen mást gondolni, mint akár a saját pártja, akár a francia politikai elit egésze. Kijelölni valami újat, és szerintem a franciák többsége Sarkozyről ezt gondolja róla, márpedig ez komoly politikai teljesítmény. Az embernek önmagát kell adni, és megtalálni azt, hogy mi az, ami minőségileg más tud lenni. Nicolas Sarkozy hihetetlen teljesítményét becsülöm és irigylem is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.