2007. május. 03. 13:22 MTI Utolsó frissítés: 2007. május. 03. 13:12 Itthon

Internetes csalót fogott a rendőrség

Mintegy kétmillió forintot csalt ki országszerte közel 150 embertől az a bajai férfi, aki egy internetes aukciókkal foglalkozó portálon kínált megvételre memóriakártyákat, majd - miután a vételárakat átutalták a bankszámlájára - nem küldte el a termékeket.

Az ügyben több helyen is folyt eljárás, mert a sértettek lakhelye szerinti illetékes rendőrkapitányságok minden esetben eljárást indítottak. Az eljárásokat egyesítették, és azt a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság folytatta le, a Nemzeti Nyomozó Iroda csúcstechnológiai osztályának technikai közreműködésével.
 
Paksi Zsolt alezredes, a hódmezővásárhelyi kapitányság bűnügyi osztályvezetője szerint az egyik sértett jelentkezett a rendőrségen, hogy nem kapta meg azt a műszaki cikket, amit a www.vatera.hu. internetes aukcióján nyert. A sértett beszámolt a rendőröknek arról is, hogy tudomása szerint több ismerőse is így járt. Az ügynek jelenleg 92 sértettje van, de a rendőrség becslése szerint összesen 150 embert érinthetett a csalássorozat. A legkisebb kárösszeg mintegy ezer forint, a legnagyobb százezer forintnál is több.
 
A rendőrség közlése szerint a férfi két alkalommal vett részt az internetes aukcióban: egyszer még tavaly nyáron, de miután több felhasználó is jelezte a vatera.hu-nak, hogy sikertelen volt az adásvétel, a regisztrációját törölték. Ezt követően tavaly ősszel egy másik felhasználónéven kötött ismét üzleteket, akkor a vatera.hu felszólítása ellenére nem azonosította magát, és az aukciós cég befagyasztotta az eladásait.
 
A férfi azonban a regisztráció és a regisztrációja törlése között tudott üzleteket kötni, így sikerült megkárosítania a mintegy 150 embert. A nyomozók március 13-án fogták el Kiskőrösön a csalással megalapozottan gyanúsítható, 25 éves bajai férfit, akit a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezett. A férfi beismerte tettét és vállalta, hogy az okozott kárt megtéríti.
 
A rendőrség közlése szerint a férfi nem saját otthonából intézte az internetes csalást, hanem egy kereskedelmi egységből, ez megnehezítette a nyomozók dolgát. A férfi egyébként ismerőseivel nyittatott bankszámlát, amelyeket később "megvett", és ide utaltatta a licitek nyerteseivel a vételárat. A pénzt Baján vette fel, egy olyan bankautomatánál, ahol nem rögzítették a képmását, s ez újabb nehézséget jelentett az azonosításakor.
 
A rendőrség másfél hónapon belül vádemelési javaslattal átadja az ügyet az ügyészségnek, ám a gyanúsított már jelezte: kész a kárt megtéríteni. Ha ebbe a sértettek is beleegyeznek, elképzelhető, hogy a férfi büntetés nélkül megússza a csalást - közölte egy kérdésre az alezredes.
 
Gerő Viktor, a Vatera.hu kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, az eset után megszigorították a regisztrációt és azóta nem érkezett újabb csalásról bejelentés. Mint mondta, mindent megtesznek azért, hogy az igen dinamikusan fejlődő hazai elektronikus kereskedelem biztonságosabbá váljon.  

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 18. 17:45

Úgy felforgatta a dubaji csoki a pisztáciapiacot, hogy a törököknek már a baklavára se telik

A trendi csoki egyik összetevője a pisztáciakrém, a TikTokról indult mánia pedig akkora keresletet korbácsolt neki, hogy az alapjául szolgáló magvak – amúgy épp csökkenőben lévő – ára meredeken nőni kezdett, nem kis részben a török piacon hirtelen megjelent spekulánsoknak köszönhetően. A pisztáciafarmerek örülnek, a török fogyasztók meg csak a fogukat szívják az új lendületet kapó élelmiszer-infláció miatt.