2007. április. 16. 17:27 MTI Utolsó frissítés: 2007. április. 16. 17:36 Itthon

Eörsi: nem az Árpád sávra

Eörsi Mátyás, az SZDSZ újonnan megválasztott frakcióvezetője e minőségében bemutatkozott a parlamentben, s biztosított róla, pártja a reformok híve. Egyben aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Magyarországon széthullóban van a politikai közösség.

Eörsi szerint a magyar politikának is szüksége van azokra az alapokra, amelyekben mindenki egyetért, s a liberálisok nevében azt javasolta a politikai erőknek, hogy legalább a halottak kölcsönös tisztelete kösse össze őket.  Megemlékezett a mai Holokauszt emléknapról, arról, hogy ebben az országban embereket öltek.

Az Árpád sávos zászlókra utalva a Szabad Demokraták Szövetsége nevében újra arra kérte politikustársait, hogy ne vállaljanak közösséget olyan szimbólumokkal, amelyek alatt sokszázezer honfitársunkat lemészárolták. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Árpád sávval kapcsolatos minden magyarázat 1944 után olyan, mintha Németországban valaki a horogkeresztet védelmezné, mint ősi ázsiai jelképet, mert  az Árpád sávval kapcsolatban korábbi valóban pozitív élményeket a nyilasok az áldozatokkal együtt lőtték be a Dunába”.

Eörsi Mátyás meggyőződése, hogy sokkal sikeresebben tudnának eleget tenni a képviselők a mandátumuknak, ha akár csak ebben a kérdésben, a halottak iránti tiszteletből fakadóan, egyet tudnának érteni abban, hogy bizonyos jelképeket el kell űzni a közéletből.

Ugyanígy nem lehet helye a mai magyar demokráciában annak, hogy Kádár Jánost szociáldemokratának nevezzük - mondotta.  Emlékeztetett arra, hogy a szavazók azzal a mandátummal küldték a képviselőket az Országgyűlésbe, hogy olyan törvényeket hozzanak, amely  az életünket biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá, szabadabbá és könnyebbé teszik, Magyarországot, pedig olyan hellyé, ahol jó élni. Ezek pedig a liberálisok szerint jelenleg azok a törvények, melyek a reformfolyamatot szolgálják.  A Szabad Demokraták frakcióvezetője mindenkit biztosított arról, hogy a pártja elkötelezett abban, hogy  bármely harcot megvívjon azokkal, akik ezt a missziót szem elől tévesztik, ám bárkivel együttműködik, akik legalább e célok kitűzésében partnerek lehetnek”.

Hirdetés